Fotógaléria 2016/2017-es tanévből


Csillagtábor

Az Albertfalvi Animátorok augusztus utolsó hetén fogadták a gyerekeket a csillagtáborban. Idén is sok Don Boscós diák vett részt a táborban, és a szervezők közül is sok volt Don Boscós diákunk van. A hét minden napján különböző helyszínekre jutottak el, de mindenhol sok játékkal és szalézi lelkülettel élték meg a nyár utolsó hetét. Köszönjük!

Osztálytábor

A hetedik évfolyam 5 napot töltött a Szentendrei-szigeten, Horányban. A meleg időt kihasználva többször megmártóztunk a Dunában és ellátogattunk a leányfalui strandra is. Megismerkedtünk a sárkányhajózás és a tűzzománc ékszer készítés rejtelmeivel is. A tábor zárása szalonnasütés volt a tábortűz mellett.

Judit néni és Ági néni

Grácia nyári tábor

Egy hetes művészeti tábort szervezett a Grácia Művészeti Iskola, ahol a gyerekek táncoltak, kézműveskedtek és nagyon jól érezték magukat.

Futsal hírek

Fantasztikus és egyben sikeres hétvégét töltöttek el Zágrábban, iskolánknak azon tanulói, akik a Cső-Montage Budapest Futsal Club színeiben rúgják a labdát. Az eredmények
U9 (5.hely) - Andréka Kristóf, Bittsánszky Benedek, Kiss Csaba, Major Domonkos, Papp-Kálmán Farkas, Szabó Csanád, Szente Márton, Zöldy Benedek;
U11 (5.hely) - Czunyi Márton, Gál Botond, Hermányi Bendegúz, Papp Ábel, Stéhli Bendegúz, Szikszai Zsombor, Tóth Barnabás;
U13 (2.hely) - Bokor Gergő, Dányi Gellért, Juhász Kristóf, Steiner Márk, Wagner Andor.
Testnevelőnk - Márkus Ákos, aki az iskolánkkal szorosan együttműködő klub vezetője is egyben -, elmesélte, hogy a gyermekek, az edzők, valamint az Őket elkísérő nagyszülők, szülők és testvérek is (77 fős volt a küldöttség) egy óriási sport és kultúrális élménnyel gazdagodtak a Horvát fővárosban.
Szívből gratulálunk neki és köszönjük, hogy most is öregbítették iskolánk jóhírnevét!

Szent Gellért díj

Iskolánk három pedagógusa, Gerséné Márkus Mária, Pálos Ildikó és Makrai Ákos, áldozatos munkájuk elismerése képpen Szent Gellért Díjban részesült az egyházmegyei Te Deumon. Köszönjük a kiváló munkájukat és gratulálunk a díjhoz!

Ballagók Bankettje

Ballagás

Komolytalan ballagás

Az utolsó előtti tanítási napon volt a bolond ballagás.

tanár-diák mérkőzés

Szép kezdéssel a diákok voltak előnyben, de a végén a tanárok csapata nyert. Izgalmas meccs volt.

Vidámság napja

A változatos programok egyike az ugrálóvár volt, melyet Újbuda Önkormányzata támogatásával sikerült megvalósítanunk. Az elsősök már ebédelni menet észrevették az éppen felfúvódó ugrálóvárat. Nagy ujjongások közepette mostak kezet és ebédeltek. Bezzeg most nem kellett nógatni őket, senki sem evett túl lassan. :) Izgatottan várták, hogy mi következzünk. Felszabadultan ugráltak és csúszkáltak, számukra ez volt a nap fénypontja!

Kerületi helytörténeti verseny

Megemlékezés a nemzeti Összetartozás napjáról

Hagyományosan a volt és jelenlegi diákjaink műsorával emlékeztünk meg az elszakított országrészekről, a trianoni tragédiáról.

Rajz és történelem budapesti eredményhirdetés

A komplex eredményhirdetésen voltak diákjaink és felkészítő tanáraik a budapesti fordulón elért szép eredmények után.

Szent László év

A Szent László évhez kötődő rajzverseny eredményhírdetésén készült kép.

Csukás István

Június 1-jén rendhagyó Irodalomórán vehettek részt 4. és 5. osztályos tanulóink, melyet Csukás István tartott nekik. A gyerekeknek rengeteg kérdésük volt az íróhoz, aki fiatalos lendülettel és töretlen derűvel állta az özönt. Többek között megtudthattuk, hogy "Pista bácsi" kedvenc karaktere Gombóc Artúr, illetve, hogy Mirr-Murr, a macska alakját már egész fiatalon megálmodta, és már az első gyerkeknek szóló könyvében is szerepel. A különleges irodalomórát dedikálás zárta, ahol mindenki aláírathatta kedvenc Csukás István könyvét.

Pünkösdi hagyományok

A Hagyományok Házának Pünkösdi foglalkozásán járt a 3.b és a 3.c osztály. A gyerekek vesszőből készült népi játékot és nádból sodort virágkoszorút készítettek, majd pünkösdi királyt és királynét választottak. A foglalkozást végét citerával kísért tánccal zárták.

Múzeumlátogatás

A Terror Házában jártak a nyolcadikosaink.

Erdélyben a végzősök

Május elején – immár hagyományosan – Erdélybe látogattunk a 8. évfolyammal. Norbi testvér vezetésével felkerestünk emlékhelyeket, például Marosillyén Báthory István udvarházát, Vajdahunyad várát, Gyulafehérvár székesegyházát, a kolozsvári Szent Mihály templomot. Megkoszorúztuk Mátyás király szülőházát és a magyarigeni népirtás áldozatainak emlékművét.

Vittünk adományokat Csaba testvér gyermekeinek Dévára és természetesen nem maradhattak ki a református templomok sem. Csónakáztunk a tordai sóbányában, énekeltünk a buszon, városnézést tartottunk esti fényekben, áhítatot gyertyavilágnál. Kirándulásunk megkoronázása a meseszép körösfői templomban tartott ökomenikus istentisztelet volt, ahol nemcsak az elmúlt öt napért, de a közösen eltöltött 8 évért is hálát adhattunk.

Ludmány Anna

Rajzosok

A kerületi eredményhírdetésen voltak a rajzosaink. Díjeső volt.

A Savio és szakmai díjasok

A díjazottak balról jobbra olvasva:
Felszeghy Lujza (Savio Szent Domonkos Díj)
Gaylhoffer Előd (Savio Szent Domonkos Díj és Garelli Bertalan Díj)
Steiner Petra (Savio Szent Domonkos Díj)
Győrik Balázs (II. János Pál Pápa Díj)
Kátai-Pál Benedek (Sinkovits Imre Díj)
Pinczés Péter (Öveges József Díj)
Koiss Levente (Báró Wesselényi Miklós Díj)
Aradi László (Don Bosco Díj)
Varjú-Bartal Levente (II. János Pál Pápa Díj)
Török Simon (Öveges József Díj)
Haszon Janka (Sinkovits Imre Díj)
Hoffmann András (Sík Sándor Díj)
Nagy Alexandra (Gárdonyi Géza Díj)

Szoborparkban jártak nyolcadikosok

A történelmi ismeretek bővítése után kipróbálták, hányan férnek be egy Trabantba. 20-an. Új iskolai rekord!

Felvidéki kirándulás a Határtalanul program keretében

A hetedik évfolyam május 10-12. között a Felvidéken kirándult. A magyar történelem jelentős helyszíneit és irodalmi alakjainak szülőhelyeit látogattuk meg. A gyerekek előzetesen kiselőadásokkal készültek, melyeket a túra során olvastak fel. Alsósztregován megismerkedtünk Madách Imre szülőhelyével, egykori dolgozószobájával - az oroszlánbarlanggal. Diákjaink részleteket olvastak fel Az ember tragédiájából. Füleken a Rákóczi-féle szabadságharc történetével és fegyvereivel ismerkedtünk meg. Jártunk Losoncon, Rozsnyón és Rimaszombaton. Itt meglátogattuk a Tompa Mihály Gimnázium hetedikeseit, akikkel elültettük a „barátságrózsát”. Sajnos a Dobsinai jégbarlang csak május 15-én nyitja meg kapuit, ezért mi a jászói cseppkőbarlangot néztük meg. A kirándulás utolsó állomása Kassa volt, ahol a dómban megkoszorúztuk II. Rákóczi Ferenc sírját, majd a Rodostói Házban egy káprázatos idegenvezető a fejedelem életét és munkásságát mutatta be. A napi fáradalmakat egy Rimaszombat melletti turistaházban „pihentük ki”. Gyönyörű kilátás, sportpályák és finom, házias ételek kényeztettek bennünket.

Csubik Ágnes, Kertészné Maticsák Judit osztályfőnökök

Arany balladák

Az Arany-évhez kapcsolódóan Arany János balladáiból válogattak a Zichy Szín-Műhely színészei a felső tagozatos diákoknak. Az egy órás előadást Zichy Mihály rajzaival illusztrálták, pantomim- és fuvolajátékkal színesítették. A képen a szereplő színészek láthatók, akiknek ezúton is köszönjük a nagyon színvonalas műsort.

Zöldségkóstolás

Zöldségkóstolást tartottunk az iskolában.

Angol és német vers- és prózamondó verseny

Szép számmal vettek részt az angol és német vers- és próztamondó verseny iskolai fordulóján. Biztos, hogy nem csak a képen látható torta miatt, hiszen az meglepetés volt a versenyzőknek.

A Hagyományok Házában jártunk

Egyházmegyei hittanverseny volt a Don Boscóban

TTT

Tavaszi első TTT túránkat, a tavaly átadott Prédikálószék-i kilátóhoz szerveztük. Mónika néni és Ákos bácsi vezetésével, szombat reggel 8 órakor az iskolától autókkal (szülői segítséggel kiegészülve) utaztunk Pilisszentlászlóra, a kiindulópontunkra. Gyönyörű szép időben 6,5km - enyhén emelkedő - erdei gyaloglás után érkeztünk a fantasztikus panorámával rendelkező Prédikálószékre. Az új kilátó mellett megcsodálhattuk a Szent Imre Város Plébániája által állított, és Göncz Gazsi apái (édes és kereszt) kezemunkájával felújított fakeresztet. A sziklaszirten elfogyasztott tízórai után, vidáman indultunk vissza az útközben felfedezett nagyrét irányába, ahol némi pihenés és beszélgetés után következhetett az erdőszélén a várva várt számháborúzás. Pilisszentlászlóra érkezésünk előtt 4 perccel zárt be az "Organikus nyalókát" is árusító közért, így frissítőért a helyi kocsmába kellett látogatnunk. Kellemesen elfáradva, de mosolygósan érkeztünk haza 18 órakor Albertfalvára. Idén még egyszer várok minden érdeklődőt nagy szeretettel, egy évzáró TTT túrára.

Márkus Ákos

Arany 200

A résztvevők és a torták Arany János születésének 200. évfordulójára rendezett versenyen.

Felsősök a városban

A felső tagozaton kiemelt pedagógia célunk, hogy minden osztály a négy év alatt legalább egyszer járja végig az 1848. március 15-i forradalom helyszíneit Pesten. Iskolánk március 10-én ünnepelte a forradalmat. Aminek keretében elmentünk többek között a Nemzeti Múzeumhoz, a Pilvax kávéház és a Landerer nyomda eredeti helyéhez. Az események átélését segítette az időjárás is, mivel mi is esőben jártunk, mint aznap a 48-as forradalmárok.

Március 15-i megemlékezés

Március 10-én rendhagyó keretek között emlékeztünk az 1848-as forradalom eseményeire. A felsőbb évfolyamosok a "korhű" időjárásban a belvárosba mentek, ahol egy vetélkedő keretében járták végig a forradalom helyszíneit. Mi, alsósok, az iskolában emlékeztünk. A 4. osztályosok elevenítették meg az események főbb helyszíneit. Az aula Pilvax Kávéházzá alakult, ahol a 12 pont megírásának körülményeire emlékeztünk, a kis tornaterem jelenítette meg Landerer nyomdáját és a Nemzeti Múzeum lépcsőjét. A nagy tornaterem pedig vidéki vásári forgataggá változott, ahol Kossuth toborozta a katonákat, egy mutatós verbunkos keretében, amit az évfolyamra járó fiúk táncoltak el.

Bidló Zsuzsa

Fábián Éva mesélt iskolánkban

Fábián Éva népmesemondó járt iskolánkban március 7-én. A bukovinai székely származású népdalénekes, táncház vezető óvodapedagógus és mesemondó egy nagyböjti történettel varázsolta el az első és második osztályos diákokat. Közben megismerkedtek egy régi népi hangszerrel és éneket is tanított nekik.

Farkasné DiGiovanni Judit

Felsős farsang

A felsős farsangi buli a szokásos bolondozás jegyében telt. Az diákok csoportokban öltöztek be és adtak elő egy rövid műsort. Már az ötödikesek is remek táncot tanultak be, minden osztály produkcióján látszott a befektetett munka. A tombola 'értékes' nyereményei után következett a táncos buli, mely a szokásoktól eltérően tovább tartott.

Laci bácsi

Alsós farsang

Farsangkor nagy örömmel vette birtokba az új tornatermet az alsó tagozat apraja-nagyja. A jelmezes felvonulás színpompás volt és változatos: a nagy klasszikusokon kívül (cowboy, bohóc, orvos, focista, balerina stb. ) láthattunk sok új, ötletes maskarát is: Szent Borbála, Mózes, Tutanhamon, Napóleon, indiai hercegnő, stb. A mulatság folytatásaként - nagy nevetések közepette - eljátszottuk a Nád a házam tetejét és a kacsatáncot, majd egy bűvész, Németh Gábor - iskolánk öregdiákja - ejtette ámulatba a gyerekeket. A fiatalság nagy örömére a tanítók is beöltöztek. Ezt követően az osztálytermekben folyt a vigasság: ügyességi vetélkedőkkel, vidám tánccal-zenével, mindenféle csapatjátékokkal, eszem-iszommal, dínom-dánommal. Jövőre veletek, ugyanitt!

Debreiné Tóth Annamária

Világháborús kiállításon voltunk

Az elmúlt héten a hetedik évfolyam az első világháborúról tekintett meg egy igen ember közeli, főleg érzékszerveinkre ható kiállítást a Várkert Bazárban. Rengeteg élménnyel, információval gazdagodtak tanulóink, majd utána egy sok mindenre rákérdező tesztsor eredménye mutatta, hogy mindez nem volt hiábavaló. Ráadásul azt is örömmel nyugtáztuk, hogy a többség szívesen ajánlja kortársainak ezt a történelmi témájú kiállítást.

Sítábor

Idén 78 fős csapattal Annabergbe szerveztük sítáborunkat. Az első nap kedvezőtlen időjárása után napsütésben síelhettünk. A gyermekeket 5 csoportba osztva oktattuk, mindenkit a tudásának megfelelően. A kezdő csoportban a 3 évestől a felnőttig mindenki lelkesen gyakorolt, hóekézett és sikeresen teljesítette az utolsó napon megrendezett szlalomversenyt. A haladó csoport tagjai már a fekete pályán száguldoztak és a legjobbak a carving technikával is megismerkedhettek. A napot beszélgetéssel és óriási ping-pong csatákkal zártuk. Jövőre is várjuk a lelkes síelő csapatot!

Ákos bácsi és Zoli bácsi

MAKRAI ÁKOS: SZÜLINAPUNKRA

Huszonöt évünk elszaladt,
sok örömünk volt ez alatt.
Számos
káros-

nak nem mondható program,
hát sorolom azon nyomban.
Néhány
példám:

Nyitótánc az EK-bálon,
farsang, jelmez, nem csak álom!
Suli-
buli.

Erdei iskola bőven,
alsóban is és felsőben.
Remek
hetek!

Jótékonyságin műsorok,
Vidámság napja, táborok.
Kell még
emlék?!

Don Bosco na meg Savio,
Velük gondolatban szállni jó.
Képzeld,
két szent

irányítja az életünk,
s ha kell, időnként nekünk
utat
mutat.

Bár fájt jó néhány seb és plezúr,
Óvott minket mindig az Úr
bajtól,
jajtól.

István atya is vigyáz ránk,
szól fent a mennyei Miatyánk
néha-
néha.

Így sorsunk sosem mostoha,
S most ámulunk, mert az iskola
épült,
szépült.

Mint egy szülinapi torta,
ajándékul egy klassz torna-
terem
terem.

Aula van már a földszinten,
oratóriumban szinte minden
„Bosco-
posztó”.

Mielőtt elakadna a szavam,
ünnepi pezsgőspoharam
felem-
elem.

Koccintsunk az iskolára,
Negyedszázados lett mára!
Isten -
Isten!

Don Bosco Nap

Január 31-én Bosco Szent János égi születésnapját ünnepeltük. A nap kezdetén megkoszorúztuk alapítónk, dr. Verbényi István atya emléktábláját. A nap hátralévő részében az alsó és felső tagozatosok érdekes, ügyességet és ötletességet megkívánó akadályversenyen vettek részt.

A tornatermi szárny megáldása

A több évig tartó beruházás keretében nagylelkű fenntartói támogatással és EU-s pályázatok segítségével a száz éves épületben kicserélték a burkolatokat, korszerűsítették a fűtési rendszert, energiatakarékos hőszigeteléssel látták el a falakat, felújították a vizesblokkokat, biztonságosabbá tették az elektromos hálózatot, tisztasági festést végeztek. A kápolnának épített, majd tornateremként használt épületszárny helyén megépített új háromszintes épületszárnyban tornaterem, tornaszobák, tantermek, szaktantermek, kaptak helyet. A földszinten kialakításra került a szép, tágas Aula, az emeleten pedig az Oratórium, melyek lehetőséget biztosítanak beszélgetésekre, közösségi események lebonyolítására. Az új szárny ünnepélyes átadására 2017. január 30-án került sor. Snell György esztergom-budapesti segédpüspök, Ábrahám Béla SDB tartományfőnök, Gyetván Gábor EKIF főigazgató, Dr. Gável Henrik albertfalvi plébános mutatott be szentmisét, ahol hálát adtunk az eltelt 25 év kegyelméért. Sédyné Esztergár Klára igazgató asszony köszöntötte a megjelenteket, megköszönte a tervezők, kivitelezők munkáját, a fenntartó nagylelkű segítését, az önkormányzat megértő, segítőkész hozzáállását, majd bemutatta az új épületrészt az érdeklődőknek. A szentmise után a püspök úr a tornateremben a meghívott vendégek, valamint az iskola minden diákja és pedagógusa jelenlétében rövid műsor kíséretében megáldotta az új épületrészt, felajánlva azt a test és a lélek épülésére. Itt került sor iskolánk művész-tanára, Goda Richárd Don Bosco képének leleplezésére, melynek méltó helye az új aulában lesz. Ezt követően az iskola állófogadáson látta vendégül a meghívottakat.

A távozó vendégek az évfordulóra kiadott évkönyvet és naptárt kapták ajándékba. Az évkönyvben az igazgatói köszöntés után pedagógusaink, az alapítók, szülők, volt diákjaink írásai, visszaemlékezései olvashatók. Ebben az évben egy irodalmi antológiával is kiegészült a kiadvány, ahol volt diákjaink által írt legjobb versek, novellák kaptak helyet. Az évkönyv és a naptár szerkesztése teljes egészében az iskola pedagógusainak munkáját dicséri.

Délután 5 órakor kezdődött az öregdiák találkozó, melyen kétszáznál több volt tanítványunk jelent meg. Az igazgatói köszöntés után, rövid műsort adtak az előadó művészetben jeleskedő volt diákjaink. Az iskola évfordulójára készült képösszeállítás megtekintése után, az ebédlőbe invitáltuk a meghívottakat egy hangulatos, gyertyafényes beszélgetésre. Az iskolánkba járt tehetséges öregdiákok portfóliói is elkészültek, az aulában kifüggesztésre kerültek.

Torta a nyelvvizsgásoknak

A németes csoport ünnepli a Junior nyelvvizsgát tett diákokat egy szép tortával, amit Előd édesanyja készített.

Junior nyelvvizsga

A második angolos különítmény éppen karácsony előtt vizsgázott.

karácsonyi műsor a templomban

Az elsősök gitár kíséret mellett a Ghymes Együttes Mária altatóját énekelve vonultak be a templomba. Fehér ruhában, fejükön glóriával, kissé megilletődve lépkedtek az oltárhoz. Ezután Túrmezey Erzsébet Karácsonyi kívánság című versét mondták el, amelyben egy kisgyermek gondolatai fogalmazódnak meg arról, mit tenne, ha ő is a betlehemi jászolnál köszönthetné a pásztorokkal együtt a megszületett Megváltót. Szép fehér báránykát vinne ajándékba, letérdelne Jézus elé, aki rámosolyogna. Persze ez csak ábrándozás, hiszen azóta kétezer év telt el, de hitünk szerint a ma élő ember is Jézus Krisztus jelenlétében kell, hogy élje mindennapjait.

„Úr Jézus elébe
Elmegyek én mégis,
Száz nap és száz éjjel,
Ha mindig mennék is -

Száz nap és száz éjjel
Még nem is kell járnom,
Odarepít engem
Az én imádságom.

Miért megyek elébe?
Megköszönni szépen,
A sötét világra,
Hogy leszállott értem!

Megmondani Neki:
Életem, halálom,
Már én csak ezentúl
Mindig Őt szolgálom!

Megsimogat, tudom,
Szerető szemével,
Megtelik a szívem
Szíve melegével!”

A másodikosok szép karácsonyi népénekeket adtak elő. A sok gyakorlás után nem is csoda, hogy milyen bátran, határozottan és hangosan énekeltek. Ady Endre Kis karácsonyi éneke is szívből, mély átérzéssel szólt:
„Isten-dicséretre
Mégis csak kiállok,
De boldogak a pásztorok
S a három királyok.

Én is mennék, mennék,
Énekelni mennék,
Nagyok között kis Jézusért
Minden szépet tennék.

Új csizmám a sárban
Százszor bepiszkolnám,
Csak az Úrnak szerelmemet
Szépen igazolnám.”

A harmadikosok egy rövid karácsonyi történetet adtak elő, amelyben a béke, a hit, a szeretet gyertyája beszélget egymással. Mindegyik elalszik bánatában, mert hiányzik az emberekből a hit, a szeretet és a békesség. A remény gyertyája viszont nem adja fel. Egy kisfiú az ő lángjával gyújtja meg újra a többit. Az előadás a Föl nagy örömre kezdetű dal közös eléneklésével ért véget.

Plotné Gabi néni

Tornaterem

Elkészült a tornaterem új külső homlokzata. A belső munkálatok már kész vannak, apróbb javítások folynak. Reméljük hamarosan az egész szárnyat birtokba vehetjük.

Iskolai-óvodai Montessori továbbképzés

Az iskola alsós tanárai az óvodában tartották a munkaközösségi foglalkozásukat, melynek keretében betekintést nyerhettek arról, hogy az óvodában milyen módzserekkel készülnek a gyerekek az iskolai életre, milyen Montessori eszközökkel dolgoznak.

Lelki nap

Bécs senior

Cipősdoboz ajándékok

Közel száz doboz ajándékot gyűjtöttek diákjaink a Katolikus Karitász ajándékgyűjtő akciójában. Az ajándékokat a Szentestét megelőző napokban Erdő Péter bíboros úr és Mádl Ferencné, Dalma asszony adja át a rászoruló gyermekeknek. Köszönjük a kedves szülőknek és tanulóinknak a fáradozást és a törődést.

Barlangászás

2016 december 2-án a 7.b osztály a Mátyás-hegyi barlangba kirándult. Ez a barlang az oly jól ismert Pálvölgyi-cseppkőbarlang közelében található, nevezetesen az út túloldalán. Nem cseppkőbarlang, mert a mészkőbe itt nagyon sok márga vált ki. Cseppkővel alig találkoztunk, egyen át is másztunk, mert az már úgy sem növekedett tovább. A barnang nincs kiépítve, ez amolyan csúszós-mászós barlang. Védőruhát, sisakot, fejlámpát kaptunk. A védőruha alá csak egy pólót kellett venni, mert annak ellenére, hogy a barlangban 9-10˚C a hőmérséklet, igencsak melegünk volt...

A csúszásból-mászásból alapos ízelítőt kaptunk a 3 órás túra során. Volt, hogy visszasírtuk a kétlábon járás lehetőségét. Vezetőink kedves, felkészült, erős emberek voltak, akik okos tanácsokkal láttak el bennünket, minden helyzetben: pl. ha nem férsz el vállszélességgel egy járatban, hát az oldaladon kússz. Ha csúszik a felület, folytasd az utadat hason. A legszűkebb járatokban fejjel előre kell haladni.

Kék-zöld térdekkel, ütött-kopott könyökökkel, sajgó vállakkal, de legyőztük a barlangot. A 7.b mindent kibír!

Judit néni

Mikulás

Kedden az iskolában és az óvodában is járt a Mikulás

Bécs Junior

Újbudai Kori-olimpia

A Kanadai-Magyar-Hokiklub által rendezett Kori-olimpián vettünk részt december 2-án. A 3 fős csapatunk a 2.b osztályból került ki.

Jótékonysági est

Az iskola Jótékonysági estjén diákseregünk színe-java mutatta meg tehetségét. Zenés és prózai produkciók váltották egymást, több alsós osztály is készült előadással. Ámulva néztük Kátai-Pál Benedek bűvésztrükkjeit, az animátorok humorát és az est méltóságteljes befejezéseképpen a tanárok kórusénekét.

Junior nyelvvizsga

Az ötéves hagyományt követve, november 22-én a 8. osztály angol csoportja kiváló eredményekkel letette a Junior nyelvvizsgát.

Erzsébet-Katalin bál

Szent Erzsébet ünnepe előtt egy nappal rendeztük hagyományos Erzsébet-Katalin bálunkat. A nyitótáncot a 8.a osztály mutatta be, hatalmas ováció közepette. A diákok DJ Bungi (8.b) által szolgáltatott talpalávalórara táncolhattak. A hangulat idén is remek volt!

Csubk Ágnes

TTT korcsolya

Az elrettenthetetlen csapattal az eső ellenére, elindultunk korcsolyázni. Hat gyerekkel vágtunk bele az iskolától, de a pályán még három család hét gyerekkel csatlakozott hozzánk. A kétórás jeges sportot ezzel a képpel zártuk, láthatóan mindenki fáradtan.

Móni néni

Iskolanyitogató

Ismét nagy sikerrel tartottuk őszi Iskolanyitogatónkat, közel 80 óvodás kisgyerek részvételével. Először a 3.c osztály egy rövid mesejátékkal szórakoztatta a kicsiket, majd három helyszenínen zajlottak a meséhez kapcsolódó programok: kézművesfogalkozás, dal- és mondókatanítás, valamint közös játék. Reméljük, egy kicsit sikerült bepillantani iskolánk életébe, s így az iskolakezdés is majd könnyebbé válik. Sok szeretettel várjuk a szülőket a december 7-i nyílt napunkra, a gyerekeket pedig a január 13-i farsangi mulatságra.

Családos kirándulás, 5.a

November 5-én az 5.a családos osztálykiránduláson vett részt több mint 60 fővel és 4 kutyával. A normafai találkozó után a csapat Makkosmáriára kirándult, ahol különböző közös játékokkal fűszereztük a vidám együttlétet, többek között apák (+ ofő) - fiúk focimeccsel. Egy nagy élménnyel lettünk gazdagabbak, és még az időjárás is kegyes volt hozzánk.

Makrai Ákos

Koszorúzás a 301-es parcellában

A 301-es parcella talán az egyetlen, amelynek száma ennyire saját jelentéstartalmat kapott az évek során. Október 25-én a 8. évfolyammal idén is meglátogattuk az Új köztemető két számunkra igen fontos helyét. Először Hollai Antal atya sírjánál adtunk hálát a Teremtőnek, hogy Albertfalvára, s így a Don Bosco iskolába is elvezette őt. Az elhelyezett koszorú és mécsesek mind csak adalékok voltak ahhoz a csöndhöz képest, ami a kedves fényképpel díszített egyszerű fakeresztet és környékét körülvette. Miután egymás kezét fogva elmondtuk a Miatyánkot, a 301-es parcellához mentünk, hogy nemzeti hőseinkről is megemlékezzünk. Makrai Ákos tanár úr szavai, a gyerekek kiselőadásai és a Himnusz eléneklése után mindenki az általa kiválasztott sírra helyezhetett egy szál virágot. Ezúton is köszönjük a AKTK támogatását a programhoz.

Ludmány Anna

1956-os emlékév díjátadó

Rengeteg pályamunkát adtak be a diákok 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulóra rendezett irodalmi és képzőművészeti versenyre. Az első helyezettek kategóriánként:
Haszon Ákos - festmény
Riedel Richárd - fotó és videó
Bozsó Réka, Jánny Hanna, Szebellédi Júlia - grafika
Kertész Luca - novella
Komlós Cintia - vers
Gaál András Bendegúz - plakát
Szalai Márton - plasztika
7.a osztály csapata - tabló

Montessori továbbképzés pedagógusainknak

Az iskolában tanító tanítóink és óvodapedagógusaink részére októberben tartottuk első Montessori továbbképzésünket. A meghívott vendégeink Stefán Mariann, a Montessori Egyesület elnöke és Puxler Andrea Montessori pedagógus voltak.

A részletes, alapos továbbképzésen matematikai eszközökből kaptunk ízelítőt, melynek egy részét szeretnénk beépíteni tanítási óráinkba. Az eszközökkel való munkálkodás segíti a tananyag könnyebb elsajátítását, valamint érdekesebbé, színesebbé teszi a tanulást.

Szebényi Enikő a Montessori munkaközösség vezetője

Október 23-i megemlékezés

Ebben a tanévben az alsós és felsős osztályok külön tartották október 23-i megemlékezésüket. A felsős osztályok a Corvin moziba látogattak, míg mi, alsósok, itt az iskolában ünnepeltünk. Először, a Farkasné DiGiovanni Judit néni által összeállított, színvonalas kiállítás segített nekünk abban, hogy átbeszélhessük a gyerekekkel az 1956-os eseményeket. Ezután, a 4. évfolyamosokat édesanyám látogatta meg, aki 60 évvel ezelőtt, elsőéves Műszaki Egytemistaként maga is részese volt az akkori eseményeknek, így első kézből tudott mesélni az azon a napon történtekről. A gyerekek érdeklődve hallgatták történeteit a számukra szinte elképzelhetetlen akkori életről, és hogy milyen is volt átélni a forradalmat.

Bidló Zsuzsa

Magyar Katolikus Kulturális Hetek

Dr. Kolozsváry Judit, főiskolai tanár, tartott előadást a Magyar Katolikus Kulturális Hetek keretében. Az iskola és óvoda pedagógusai október 3-án gyűltek össze az iskolában, hogy nevelésről, oktatásról, a gyermek fizikai és pszichikai fejlődéséről hallgassanak meg egy alapos, de egyben szórakoztató összegzést.