Fotógaléria 2018/2019-es tanévből


Erdélyben a nyolcadikosok

Egy kirándulás Erdélybe számunkra nyolcadikosként egyszerre szól az emlékezésről és az együttlétről. Emlékezni Magyarország történetére és a velünk történt dolgokra. Az út olyan hosszú és kacskaringós, mint amilyennek mi érezzük sokszor az iskolai hétköznapokat, de közben csakúgy, mint azok tele van emlékekkel és ellentétekkel. Az út során megtapasztalhattuk a legnagyobb szélsőségeket. Volt, hogy szél máskor hó ostromolta a kabátunkat, volt, hogy az evező alól felfröccsenő víz. A tíz órás út Erdélybe egy kisebb tortúra volt az idegeinken és hiába a sok megálló az idő mintha nem akart volna továbblépni az utazásról. Egy rövidebb buszozás után végre elértük a következő megállót, Vajdahunyad várát, ami a magyar történem meghódíthatatlan erődítményeként áll Erdély közepén. Ez a vár emlékeztetett azokra a csatákra, melyek ma is Erdély területén folynak a magyarok szabadságáért. Egy elgondolkodtató imát mondtunk az előttünk élt erdélyi magyarokról a szállásunk közelében lévő régi templomban, melyben rájöttem, mekkora múltra is tekint vissza az erdélyi magyarság. Ott van például Bethlen Gábor és Hunyadi János, akik fontos személyei az egész magyarságnak. A csillagvár, ami Erdély legszebb csillaga volt egyben otthona a legrégebbi templomnak is. Számomra talán a legemlékezetesebb pillanat az volt, mikor felnézhettem a gyilkos-tavi hatalmas sziklaszirtekre, melyek érzékeltették földhözkötöttségünket. Ha az ellentétekre gondolok a rettenetesen hosszú utazás és a vendéglátás szívélyessége fogott meg nagyon. Jó volt imádságban elcsendesedni, azt érezni, hogy itt is otthon lehetünk, hogy a közös múlt valóban közel tudja hozni az embereket. Ugyanígy ellentét volt, hogy hiába a szélsőséges időjárás, mi mindig találékonyan kezeltük, így sosem okozott problémát. Rengeteg dolog történt velünk ez alatt a hét alatt, több alkalommal kellett a terveinken külső körülmények miatt változtatni, de mindazt, amit közösen átéltünk akárcsak az együtt töltött Don Boscos éveket mindannyin magunkkal visszük.
Szöveg: Szepesfalvy Kornél, Fotó: Márkus Ákos

Köszönjük az Önkormányzat, az M6 L.O.G. Kft. és a Savio Alapítvány nagylelkű támogatását, melynek köszönhetően nagy mértékben tudtuk csökkenteni a családok kiadásait, és így minden olyan gyermek is megismerthette Erdélyt, akinek erre nem lett volna külön lehetősége.

Tavaszi hangverseny

Az Újbudai Tavaszi Hangversenyen a Venite gyermekkar méltóképpen képviselte iskolánkat, nemcsak zenei téren. A gyerekeknek egy olyan közösségi élményben volt részünk, melynek emléke sokáig bennük él majd.
Fotó és szöveg: Koltáné Bucsy Zsófia

Kárpát-medencei bajnok

Igazából erre nincsenek szavak. Csak ámulunk, és bámulunk. Haid Péter (7.a) a tavasz folyamán sikerrel vette a Teleki Pál Kárpát-medencei földrajz-földtan verseny kerületi, majd fővárosi fordulóját. A múlt hétvégén pedig Egerben megküzdve a többi kis "földrajz tudóssal" az első helyen végzett korosztályában maga mögé utasítva országosan elismert középiskolák tanulóit is. A budapesti Fazekas Mihály Gimnázium vezető tanára külön gratulált neki a verseny után. A pontozólapból tisztán látható, hogy Péter magas pontszámokat kapott, a szóbelin csak ő ért el maximum pontot. Nyelvi igényességéért még különdíjban is részesült. Hőstette páratlan, a tehetség és a példaértékű szorgalom egy felfoghatatlan győzelmet szült. Büszke rá tanára, Villányi Márti néni és az egész iskola. Tiszta szívből gratulálunk! Peti, a szemünkben egy mesebeli hős vagy!
Fotó és szöveg: Villányi Márta és Makrai Ákos

Szülők köszöntése

A három elsős osztályunk ma vidám produkcióval köszöntötte az édesanyákat, a nagymamákat. Szerencsére mindezt az udvaron tehették, hiszen az eső elkerült minket. Hála Istennek!

Fotó és szöveg: Makrai Ákos

Savio és szakmai díjak

A Savio Szent Domonkos ünnepén kiosztottuk az idei iskolai díjakat.
Gárdonyi Géza irodalmi díj: Vidnyánszky Mátyás (7.a)
Sík Sándor idegennyelvi díj megosztva: Fehérpataky Dalma (8.a) és Kolozsváry Benedek (8.a)
Öveges József természettudományos díj megosztva: Haid Péter és Haid Ádám (7.a)
Latinovits Zoltán művészeti díj: Haszon Ákos (7.a)
Wesselényi Miklós sport díj: Czunyi Zsófia (8.b)
II. János Pál pápa hittanos díj: Dányi Gellért (8.a)
A három Savio díjazott: Somogyi Veronika (8.b), Bokor Gergő (8.b) és Haszon Ákos (7.a)
A tanáraink közül a Don Bosco díjat Kovácsné Szalatnyai Nóra tanítónő kapta.
Minden díjazottnak szívből gratulálunk és köszönjük példamutató erőfeszítéseiket.

Fotó: Goda Richárd

Évfolyamprogramok - 6. osztály

A keddi, hatodikos évfolyam program a Sas-hegyen, a Természetvédelmi területen volt. Gyönyörű időben sok érdekeset hallottunk.
Fotó és szöveg: Goda Richárd

Évfolyamprogramok - 7. osztály

Kedden a hetedik évfolyam a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben tett tanulmányi sétát. Az érthetően és igényesen előadó idegenvezetőnk révén rendkívüli magyar- és történelemórában volt részünk. Zárásként megkoszorúztuk Mahunka Imre és Kada Lajos érsek úr sírját, akiknek albertfalvi kötődéséről is hallhattak tanulóink
Fotó és szöveg: Makrai Ákos

A Költészet napja

Vidám hangulatban ünnepeltünk április 11-én, a költészet napján. A tanórák közötti szünetekben az iskolarádióból megzenésített versek szóltak, a folyosókon pedig tanárok hátát fürkészve lehetett irodalmi rejtvényt fejteni. Délután a hagyományszerű "házi" szavalóversenyünket rendeztük meg, ahol a finom tortából mindenkinek jutott.
Szöveg és fotó: Makrai Ákos

A fővárosi komplex rajzversenyen

Idén is bejutottunk a Fővárosi Komplex Rajzverseny döntőjébe. A nevezési munka, mely egy repülő tervezése és modellezése volt, láthatjó a fotón. Gratulálunk Haszon Ákosnak, aki csapatával 6. helyezést ért el, Somogyi Veronikának és Jendrics Annának, akik csapatukkal a 7. helyen végeztek a fővárosi megmérettetésen!
Felkészítő tanár és fotó: Goda Richárd

Mezei futóverseny

A Don Bosco csapata remekelt a kerületi mezei futáson! Legjobb eredményeink: Egyéniben Hertelendi Lilla I.hely, Szabó Csanád I. hely, Góbi Péter III. hely, Hertelendi Jázmin II. hely, Hertelendi Luca I. hely, Jósvai Linda IV. hely. Csapatban a 2009-es fiú csapat (Szabó Csanád, Góbi Péter, Csanády Pál, Horváth Hunor, Nádor Zsigmond, Vladár Krisztofer) I. helyezett, a 2004-es lány csapat (Kelemen Anna, Dezsényi Laura, Fehérpataky Dalma, Jendrics Anna, Nádor Tímea, Dévai Alexandra) III. helyezett lett. Minden résztvevőnek gratulálunk a remek helytállásért és a kiváló eredményekért!
Éva néni és Zoli bácsi

Közlekedési versenyen voltunk

A kerületi közlekedési versenyen iskolánkat a 4.c osztály csapata képviselte. Csodálatos időben a Bikás Parkban töltöttünk egy izgalmas délelőttöt. Az első fordulón (elméleti Kresz feladatok) már novemberben túljutottunk, most a gyakorlati versenyekre került sor. Először az ügyességi pályát, majd a szabályossági pályát kellett minél kevesebb hibaponttal teljesíteni. A csapat becsülettel helyt állt, most izgatottan várjuk az eredményt!
Léhártné Ágota néni

Keresztút a felső tagozaton

Szerdán osztályaink, a közös szentmise után különböző helyszíneken keresztutat jártak. A képen a legnépszerűbb helyszín a Budafoki kálvária látható a 6.a osztállyal.

Lelki nap az alsó tagozaton

Az első órán minden szempontból rendhagyó szentmisén vettünk részt a tornateremben. Rövid pihenő és tízórai után minden osztály keresztútra ment: ki a Szent Gellért, ki a Szent Imre templomba, mások a Budafoki kálváriához, néhányan a Gellért-hegyre. A szép idő, az összeszedettség és a lelkesedés mértéke határozta meg az élményt. Jó lenne, ha megérintene bennünket Krisztusunk megrendítően szép áldozata!
Simor Ágnes

Március 15.

Két Don Boscós diákunk Vidnyánszky Mátyás és Haszon Ákos is szerepelt a március 15-i központi ünnepségen a Nemzeti Múzeumnál.

Március 15.

Hagyományunkhoz híven a negyedik évfolyam tanulói adták elő nagyon színvonalas műsorukat. Napjainkban játszódó keretbe foglalva emlékezettek a 171 éve történt főbb eseményekre. Köszönjük a műsort összeállító pedagógusoknak, az alsó tagozat kórusának a közreműködést.
Kolozs Ágnes

Rendhagyó ének óra

Gregorián templomi dallamok csendültek fel az ebédlőben egy rendhagyó énekóra keretében. A Zeneakadémiáról érkezett kórus előadásában latin nyelvű énekek hangzottak el.

Zöldség nap

Zöldségnapot tartottunk iskolánkban március 6-án. A Meggy-Kert TSZ. évente több alkalommal biztosítja számunkra a gyümölcs mellett a zöldségeket, amelyet a gyerekek szívesen fogyasztanak.

Alsós farsang

A gyerkőcök az iskolába érve gyorsan és teljesen átalakultak, felvették jelmezeiket, melyeket a tornateremben mutattak be egymásnak. Nagyon sok ötletes maskarát láthattunk; köszönet az áldozatos Szülőknek, segítőkész Gyermekeknek. Kátay-Pál Benedek, régi diákunk, nagyszerű bűvészmutatványokkal ejtette ámulatba az alsós közönségét. A termekben is folytatódott a mulatság, vetélkedés, játék. Ismét nagyszerű élményekkel gazdagodtunk.
Simor Ágnes

Felsős farsang

Az idei farsangi bált a 8.b osztály tánca nyitotta meg. Minden osztály valamilyen jelenettel szórakoztatták a közönséget. A tombolán 'értékes' nyeremények találtak gazdára, többek között az 'egy választott napon nem kell felelnem' is. A képen a nyeretes 6.a osztály látható, akik egy Asterix és Obelix jelenetet adtak elő.
Aradi László

Sítábor

Az idei esztendőben rekord létszámú 105 résztvevővel zajlott iskolánk sítábora. Hogyan is telt? Erről beszéljenek ebben az évben a résztvevők:

Szeretnénk megköszönni azt a hatalmas, életre szóló élményt, amit Márknak a sítábor jelentett! Már régóta szeretett volna megtanulni síelni, most nagyon boldog a megszerzett sítudása miatt! Hálásak vagyunk, hogy ilyen tökéletesen szervezett, jó hangulatú iskolai szervezésű programon vehetett részt, ahova jövőre is visszavágyik!
Rippel Márk szülei

Mi is köszönünk mindent, nagyon jó volt ez a hét. Gyerekkoromban nekem is részem volt hasonló sítúrákban, ezért tapasztalatból tudom mondani, hogy ezek a táborok életre szóló élményt nyújtanak. Gyerekeink majd 30-40 év távlatából is jó érzéssel fognak visszaemlékezni az oktatásra, az együtt töltött estékre, ping-pong bajnokságra, társasozásokra. Kedves Ákos és oktatók! Isten tartsa meg jó szokásotokat és szervezzetek még sok-sok ilyen tábort!
Major család

Csatlakozva az előttünk szólókhoz, mi is köszönjük, hogy részt vehetünk, hogy VAN ilyen sítábor! Annak ellenére, hogy milyen sokan voltunk tudtad úgy szervezni, hogy zökkenőmentesen menjen a dolog, és valóban élvezetes lehessen. Szuper lehetőség, hogy annak ellenére hogy a gyerekeink más-más szinten tudnak síelni, az oktatás és a szabad csapatok elosztásával mindenki azt kaphatja amit ő tud és szeretne. Köszönet ezért Robiéknak, és a többi oktatónak is, akik délután is lehetővé teszik ezt! A kérdés, hogy jövőre megyünk-e a hazafelé úton szokott először felmerülni:-) !
Horváth család - Molnár Verocs

Nagyon köszönjük a szervezést, illetve a lehetőséget, hogy ismét részt vehettünk ebben a szuper sítáborban. Mindannyian nagyon jól éreztük magunkat, és nagyon-nagy köszönet az oktatóknak, türelmükért és lelkesedésükért!
Csanád

Köszönjük szépen a fantasztikus szervezést, a lelkes oktatókat és a társaságotokat!
Basa család - Galambos Kati

Köszönjük Nektek azt a sok időt, energiát, lelkesedést és szeretetet, amit beleadtatok a szervezésbe és a lebonyolításba! Nagyon jól éreztük magunkat.
Üdvözlettel: Szirmai család

Mi a szervezők is köszönjük, hogy együtt hódolhattunk téli szerelemünknek a síelésnek, várunk Titeket vissza jövőre is!
Szatmári Éva, Pártos Zoltán, Márkus Ákos

Don Bosco Nap

Iskolánk névadójának tiszteletére január 30-án rendeztük meg a hagyományaink közé tartozó Don Bosco-napot. A reggeli, Henrik atya által tartott misén megemlékeztünk Bosco Szent János „égi születésnapjáról” is, majd a gyerekek – évfolyamonként 3-4 csapatot alkotva – játékos akadályversenyen mérhették össze tudásukat, ügyességüket. A különböző állomásokon - melyek között volt Don Bosco életét felelevenítő vetélkedő, logikai, nyelvészeti, természettudományi és történelmi tárgyú feladatok, zenefelismerés, memóriajáték, versírás, akadálypálya – a tanulók lelkesen gyűjtötték a pontokat, melyek alapján a nap végén eredményt hirdettünk.
Törökné Soós Tünde

Rendhagyó történelem óra

Az 5-6. évfolyam tanulói rendkívüli töriórán vehettek részt január 29- én, mely során a régészkedés alapjai mellett a környékbeli feltárásokról hallhattak, sőt még egy kihelyezett középkori pénzverdéhez is szerencséjük volt. Élménypedagógia a javából...
Makrai Ákos

Farsangi iskolanyitogató

Január 18-án ismét ellátogattak hozzánk a leendő iskolások, hogy ízelítők kapjanak iskolánk életéből. Gazdag programmal vártuk őket. Először egy mesejátékot nézhettek meg a 4.c osztály előadásában, melyet Bécsi Katalin tanítónő rendezett. Ezután a kézügyességüket használták arra, hogy egy farsangi kalapot készítsenek. Végül néptáncbemutatót láttak, amelybe aktívan bekapcsolódhattak. Az ebédlőben megvendégeltük az idelátogatókat.
Kovácsné Szalatnyay Nóra és Aradi László

Ének versenyen voltak az alsó tagozatosok

Január 15-én részt vettünk az Ádám Jenő Zeneiskolában megrendezett kerületi népdalversenyen. Ezúttal a 3. és 4. évfolyamosok szerepeltek. A Don Boscosokat a harmadik évfolyamból Bayer Mátyás, míg a negyedik évfolyamból Sztahó Emma képviselte. Mindketten örömmel, természetesen énekeltek. Szép előadásban volt részünk! Dicsérő oklevelet és könyvjutalmat hoztunk. Nagyszerű dolognak tartom, hogy 40 gyerek és a felkészítő tanítók időt és energiát szántak erre a szép hagyományőrzésre és érték mentésre.
Hufnagl Katalin

Karácsonyi műsor a templomban

A karácsonyi műsorban több ének zenei kísérettel szólalt meg az idén. A zeneiskolába járó diákjaink játszottak hangszereiken, volt ahol a tanárok is bekapcsolódtak a műsorba. Az iskolai kórus csengőkkel tette még hangulatossabbá az estét Koltáné Bucsy Zsófia vezetésével.

Karitász ajándékok

A Katolikus Karitász részére gyűjtöttünk az adventi időszakban "angyalbatyukat" nehéz sorsú gyermekeknek. December 17-én szállítottuk el a 167 csomagot, amiket ezúttal is köszönünk a gyerekeknek és szüleiknek.
Kolozs Ágnes

Az első hó

Lelki nap

Adventi lelki napot tartottunk december 15-én, melyet iskolamise nyitott meg. Az alsó tagozat iskolán belüli zarándoklatra indult: a termekben felállított állomásokon találkoztak feladatokkal. A felső tagozaton évfolyamonként meghívott vendégek tartottak elmélkedést. A hóesésnek pedig külön örültek a gyerekek.
Aradi László

Wien senior

Elképesztően érdekes és látványos volt az interaktív Technikai Múzeum. Sokat nevettünk a média stúdióban. A Monet kiállítás az Albertinában nagyon komoly volt, online jeggyel áthasítottunk a tömegen, csodás képeket láttunk. Időjárás most is kegyes volt.
Goda Richárd

Bábszínház

December 12-én egy fiatal katolikus közösség Mandulaszem Bábcsoportja látogatott meg minket. Az első és második évfolyamnak tartottak színvonalas előadást a karácsonyra készülve. Először egy új karácsonyi éneket tanítottak a gyerekeknek, majd egy mai történetbe ágyazva elbábozták Jézus születését. Ezután néhány szóval tanítást kaptunk az evangéliumi örömhírről, s végül együtt elénekeltük az általuk tanított új dalt. Élmény volt gyönyörködni a sok kis mosolygó arcban.
Nagyné Domonkos Judit

Wien junior

"Once in a lifetime" Peitr Bruegel egyedülálló és minden bizonnyal megismételhetetlen kiállítása a Kunst-ban, ott voltunk! Utána Mozart varázslatos zenéje és élete, valamint a szokásos adventi hangulat és vásár. Mindehhez kellemes, csodás időjárás, Deo gratias!
Goda Richárd

Mikulás

Csütörtökön megérkezett a Mikulás az osztályokhoz, akit az alsós diákok énekkekel köszöntötték. Bár minden évben ellátogat iskolánkba a Mikulás, a gyerekek mégis mindig meglepődnek.

Országos 9. helyezés matematikából

A Bolyai csapatverseny döntőjébe a 3. c osztályból bejutott Gincsai Gábor,Lovas Bernadett, Prohászka Borbála és Tóth-Oborni Dorottya. A november 24-i Országos döntőn is szépen szerepeltek, itt a 9. helyen végeztek. A kiváló eredménynek nagyon örülünk és szívből gratulálunk!
Szebényi Enikő

Junior nyelvvizsga

Idén a nyolcadik évfolyamosok több mint fele, 27 fő vett részt a Junior nyelvvizsgán. Izgulásból és tudásból nem volt hiány, nagyon megdicsérték a diákjainkat a szép szóbeli feleletek hallatán. Izgatottan várjuk az eredményeket.
Aradi László

Erzsébet-Katalin bál

A hagyományos Erzsébet-Katalin bált a 8.a osztály keringője nyitotta meg. A tánc mellett a játékteremben is jól szórakozatak a gyerekek. A bál belépőjeként hozott tartós élelmiszert még karácsony előtt eljuttatjuk a rászorulóknak.
Aradi László

Jótékonysági bál

November 22.-én tartottuk hagyománnyá vált jótékonysági estünket a Savio Alapítvány javára. Zsúfolásig megtelt a Klauzál Művelődési Ház Színházterme. Zenés és prózai produkciók váltották egymást. A Don Boscosok Focicsapata új oldaláról is bemutatkozott; tanáraik gitár, dob, és ének kíséretével megmutatták, hogy a sporton kívül a zenének is óriási közösségformáló ereje van. A műsor első részében az alsósok arattak nagy sikert, énekkari, prózai és különböző táncos produkcióikkal. Néptánc és rocky-bemutató. A második részben pedig a felsősök szórakoztatták az egybegyűlteket. Élvezhettük az animátorok humorát, az Árgyélus kórus gazdag, telt hangzását, a 7. és 8. évfolyam színházi produkcióját (Agatha Christie, Salma Lagerlöf, Anatole France és Gárdonyi Géza írásaiból). Szép balett bemutatót élő hegedű kísérettel.
A jótékonysági est szép példája volt megint a közösség alkotó erejének, az összefogás és közös munka nagyszerű eredményt hozott létre. Köszönet minden felkészítő tanárnak és tanítónak, lelkesen gyakorló növendéknek, akik ezt a sikeres összművészeti produkciót összehozták. Külön köszönet az áldozatot vállaló szülőknek, akik csodálatos házi készítésű szendvicsekkel és süteményekkel várták a szünetre kiözönlő közönséget! Köszönettel tartozunk a ruhatárat profi módon működtető csapatnak, akik kevésbé látványos háttérmunkájukkal hozzájárultak az est zavartalan lebonyolításához. A Don Boscósok tudnak csapatban dolgozni!
Hufnagl Katalin

Egészségnap

Iskolánk egészségnapot szervezett november 10-én a Lidl csapata segítségével. A nap folyamán az egészséges táplálkozás, tisztálkodás és tudatos vásárlás, valamint a sport fontossága jelent meg. A 21 állomás között szerepelt korcsolyázás, falmászás, sportágválasztó, szűrővizsgálatok, zöldségfaragás, csírakertészet és rengeteg játék. Még Óz meséjének alakjai is köztünk voltak. A gyermekek nagyon élvezték a vidám és tartalmas napot.
Aradi László

Iskolanyitogató

Látogatás a csokigyárban

A papírgyűjtés felsős győztese, a 7.a egy édes kirándulást kapott ajándékba. A Bonbonetti csokigyárban játékos feladatokból, ismeretszerzésből nem volt hiány, az osztály a vércukorszintjét pedig alaposan feltornázta. Többek között közvetlenül a futószalagról lehetett kóstolni csokit. Nagy élmény volt.
Makrai Ákos

Kémiatanárok továbbképzése a Don Boscóban

Iskolánk adott otthont az egyházi iskolák kémiatanárai részére november 7-én. Először Szebényi Enikő és Balogh Zsuszanna tartott előadást a Montessori módszerről. Ezt követte Bécsi Katalin alsós tanítónő természetismeret órája a 4.c osztályban, melynek témája a halmazállapotok és az égés volt. A felső tagozaton a 7.a osztályban Kertészné Maticsák Judit óráját nézhettük meg, ahol szintén az égés volt a téma, természetesen magasabb szinten. Mindkét órán megjelentek a tanulói kisérletek és a Montessori eszközök használata. Az óramegbeszélések után a kozmikus (természettudományos) Montessori eszközökkel ismerkedhettek meg a jelenlévő pedagógusok. Köszönjük az előadásokat és az órákat tartó kollégák a magas színvonalú munkát!

Aradi László

301-es parcella

Az 56-os hősökre emlékezve a 8. évfolyamosok ellátogattak az Új Köztemetőbe, ahol megkoszorúztuk Nagy Imre sírját, majd mindenki mécsest helyezhetett el egy általa kiválasztott sírhelynél. Természetesen Antal atya sírjánál is elhelyeztünk egy koszorút. Köszönet az Albertfalvi Keresztény Társas Kör tagjainak, hogy biztosítottak számunkra buszt, mécseseket és virágot.
Zsiga Zita és Pártos Zoltán

Október 23.

Idén egy személyesebb hangulatú megemlékezést tartottunk. Ebben a szellemben állítottunk össze egy kis műsort az aulában, majd '56-ot megélt személyek meséltek a fiataloknak szűkebb körben. Lélekmelengető volt.
Makrai Ákos

7.a osztály métázni volt

Október 13-án, szombaton sokféle Don Boscó-s osztályprogram valósult meg. Kirándulások, kiállításmegtekintések mellett többen is biciklitúrát szerveztek. A képen látható 7.a pedig métázásra adta a fejét Kamaraerdőben. Gyönyörű napsütéses időben a futásra, labdaelütésre és -elkapásra helyeztük a hangsúlyt szigorúan vidám hangulatban.
Makrai Ákos

Papírgyűjtés

Október 1-8. között papírgyűjtést rendeztünk iskolánkban. Gyerekek és szülők egyaránt nagy lelkesedéssel hordták a kilókat néha százasával. Összesen 6693 kg gyűlt össze. Ebből az alsó tagozat 5047 kg-ot, a felső 1646 kg-ot hozott. A papírgyűjtést versennyel kötöttük össze, ami a következőképp alakult:
Alsó tagozat:
I. 3.b osztály 1528 kg
II. 4.a 928 kg
III. 3.c 587 kg
Felső tagozat:
I. 7.a 371 kg
II. 5.b 277 kg
III. 6.a 226 kg.
Köszönjük a gyerekek és szülők hozzájárulását az elefántnyi súlyú papír összegyűjtésében!
Ludmány Anna

Aranycsapat gyakorlati verseny

Az Aranycsapat év programjaihoz iskolánk is kapcsolódott. A vetélkedőt október 8-án az ebédlőben rendezték meg. A jó hangulatú elméleti kérdések után, szerdán került sorra a gyakorlati feladat, ahol 4 helyszínen kellett a csapatoknak bizonyítani labdabéli ügyességüket. A mellékelt képen a felső kapufára helyezett gyufásdobozokat kellett eltaláni, ami nem is bizonyult lehetetlen feladatnak.
Aradi László

Aranycsapat iskolai verseny

Az Aranycsapat-emlékévre való tekintettel mi is megemlékeztünk híres labdarúgóinkról. A játékos vetélkedőn a felsős osztályok csapatai mellett negyedikes triók is részt vettek. Örömmel mondhatjuk, hogy mindenki győzött, miután bizonyította, rengeteget tud a 6:3-ról, az aranycsapat tagjairól. Az ünnepi tortát percek alatt eltüntettük, és megnyugtatásul közöljük, hogy a tanárok valójában senkinek sem mutattak fel piros lapot
Zsiga Zita

Harmadikosok a hagyományok házában

A frissen felújított gyönyörű Hagyományok Házába október 9-én látogatott el a 3. évfolyam. Délelőtti programunk első felében zenés-táncos bemutatót tartott a Magyar Állami Népi Együttes. Majd Fábián Éva mesélt, aki már iskolánkban is többször vendégeskedett gyerekeink örömére. Programunk folytatásaként kézműves foglalkozáson vettünk részt, ahol nemezeléssel játékbabát készítettünk. Élőzenés táncházat és a népi gyerekjátékokat minden diákunk nagyon élvezett. Eddigi ismereteinket bővíthettük a magyar népi hangszerek bemutatóján is. Ritkán láthatunk, hallhatunk pásztorfurulyát, kecskedudát vagy tárogatót. Harmadikosainknak nagy örömet szereztünk a kiváló programokkal, s reméljük, sokat is tanultak ebből a látogatásból!
Szebényi Enikő

1.c osztálykiránduláas

Az 1.c osztály tanulói testvérekkel és szülőkkel együtt Kamaraerdőre kirándult. Amíg a gyerekek süni kereséssel, fogó és egyéb játékokkal voltak elfoglalva, a szülők is játékos formában ismerkedhettek egymással. Nem bizonyult könnyű feladatnak a sok név megjegyzése és az sem ki melyik gyerekhez tartozik. A felhős, csepergős idő ellenére sokan voltunk, és sok nevetéssel, vidáman telt az együttlétünk.
Soósné Németh Adrienne, fotó: Makrai Ákos

Rajzos siker

A Honvédelmi Minisztérium által „170 éves a Magyar Honvédség” rendezvénysorozat keretében, fiataloknak meghirdetett „Ott lobog a trikolor, éljen a honvéd!” amatőr képzőművészeti pályázatán iskolánk tanulója, Zahoránszky Ákos alkotását a szakmai zsűri elismerésre méltónak minősítette és beválogatta az ünnepélyes eredményhirdetés és díjátadó ünnepség kiállítási anyagába. Impozáns helyszínen és illusztris személyek társaságában nagy megtiszteltetés volt ez számunkra. Gratulálunk, Ákos! Büszkék vagyunk Rád!
Makrai Ákos

Zenei világnap

Október 1-én az 5-es napközisekkel az iskolarádión keresztül emlékeztünk meg a Zene világnapjáról. A felsős évfolyamokkal Krisch Erzsike néni segítségével lampionokra festett zenetörténeti képekkel díszítettük fel az aulát, ezzel is emeltük az ünnep hangulatát.
Jeneyné Soós Ildikó

Lengyel focitorna

Fantasztikus koncentrációval és kiváló játékkal rukkoltak elő U12-es futsalosaink! Újbuda Varsó-i testvérkerületében Zoliborzban, a pályaavatás után mi játszottuk a nyitó mérkőzést. Az 1944 szeptember 29.-én a Varsó-i felkelésben 11 évesen elhunyt Jędrus Szwajkert emlékére rendezett tornán, ahol 4-0 arányban győztünk a Wilczki csapata ellen. Ezután a második csoport mérkőzésen 3-0 volt a Szkola Podstawowa 68 csapata ellen, majd az alapszakasz utolsó meccsén 1-0 a Szkola Podstawowa 65 ellen.
Az elődöntőben a FK Motorlet Prahat 0-0 után büntetőkkel múlták felül fiaink. A döntőben a Legia Warszawa Football Akademia csapata sajnos jobb volt nálunk, de nagyon sok elismerést begyűjtve, emelt fővel és nagypályás megmérettetésből jelesre vizsgázva a 2. hely elnyerésével térhetünk haza.
Köszönjük a Csö-Montage Budapest Futsal Club edzőinek Márknak és Viktornak a felkészítő munkáját, valamint Újbuda Önkormányzatának és a Don Bosco Katolikus Általános Iskolának ezt a lehetőséget. Ludmány Anna tanárnőnek a tolmácsolást, ami nagyban megkönnyítette az előkészületeket és az kinttarzózkodásunkat.
Hajrá Bosco, Hajrá Cső-Monti!
Márkus Ákos

Erdei iskola, 6. évfolyam

Erdei iskola, 4. évfolyam

Az erdei iskolával idén a Kis-Balatonhoz, Sármellékre utaztunk. Mivel az első ottalvós táborunk volt, ezért mindenki várta az indulást. Egy hosszú, kényelmes buszút után megérkeztünk a szálláshoz.
A mi szobánk nyolcágyas volt, én alsó ágyas voltam, de nem sokáig élvezhettük a szobánk kényelmét, mert indultunk egy madárkórházba. Szerencsére, mi pont láttuk, ahogy meggyűrűznek egy nádirigót. Ott volt egy kutya, Morzsa, aki olyan fegyelmezett volt, hogy a madarat az orráról engedhették el. Ott öröklakó egy fekete gólya. Ez azt jelenti, hogy ha kiengednék a szabadba, egyből elpusztulna, mert nem találna ennivalót, és megennék. Volt ott még: kuvik, gyöngytyúk, gólya, liba, szürkemarha.
Miután megnéztük a madárkórházat, mentünk vissza a szállásra. Vacsoránál, mikor meghallottuk, hogy mi dönthetjük el, kivel szeretnénk egy asztalnál ülni, nagy zsivaj lett. Csak akkor lett csend, mikor kiderült, hogy spagetti lesz vacsorára.
Másnap reggel vajas zsemle volt, és lehetett rakni rá sajtot, szalámit, paprikát, uborkát. Aznap egy fokozottan védett területet néztünk meg, ahol sok kárókatonát, gémet láttunk. Kiderült, ez Magyarország második legnagyobb nádas területe. Ki hitte volna? Mivel közel volt a Matula-kunyhó, ezért azt is megnéztük.
Délután a Kis-Balaton házat néztük meg, és ott egy régi TV-én nézhettünk meg részleteket Fekete István: Tüskevár c. regényének filmesített változatából. Délután nagy örömet szereztünk Zsombornak, mert megünnepeltük a születésnapját. Egy barcelonás focilabdát adtunk neki, amit mindenki aláírt. Az este közös szentmisével zárult.
Utolsó nap meglátogattuk a Bivalyrezervátumot, ahol nemcsak bivalyt láttunk, de ürgét is. Mikor hazaértünk, mindenki örült, hogy újra találkozhat a szüleivel.
Nagy Viktória, 4.b

Böjte Csaba az Arénában

Iskolánk felső tagozata is ellátogatott az Arénába erre a szép eseményre.

Veni Sancte

Szeptember 3-án a mi iskolánkban is megkezdődött a tanítás. A Veni Sancte kezdete előtt iskolánk aulájában felavattuk Dr. Verbényi István atya, iskolánk alapítójának emléktábláját. A tanévnyitó szentmisén pedig nagy örömmel üdvözöltük azt a 76 elsős kisgyereket, akik ebben a tanévben kezdik meg nálunk tanulmányaikat. Délután óvónőink, az iskola tanári kara és a 8. osztályos diákok részt vettek a Bazilika előtt megrendezett egyházmegyei Veni Sanctén is, melyről az alábbi linken elérhető cikkben lehet bővebben olvasni.
Cikk az Egyházmegyei Veni Sanctéról a Magyar Kurír oldalán