Fotógaléria 2019/2020-as tanévből


CSillagtábor

Az Albertfalvi Animátorok augusztus utolsó hetében fogadták a gyerekeket a Csillagtáborban, melynek központi helye az idén is az iskola volt. Sok Don Boscós diák vett részt a táborban, és a szervezők közül is a többség volt diákjaink közül került ki. A hét napjain különböző helyszínekre jutottak el, de az iskola udvarán is vidám órákat töltöttek, sok játékkal és szalézi lelkülettel élték meg a nyár utolsó hetét. Köszönjük szépen a kiváló szervezést és a fiatalos lendületet! A kép még a táborra való felkészülésen készült az animátorokról.
Aradi László

Grácia Művészeti Iskola

Haszon Anna 6.b

Maradj otthon

Igy is lehet sakkozni.
Plot Gabi néni (1.a)

Online oktatás

Egy példa a dolgozatra.
Plot Gabi néni (1.a)

Március 15.

„Együtt dobban a szív, s benne dobban a szó: Magyarnak lenni, igenis jó!...”
Márc. 15-i ünnepségünk elmaradt, helyette iskolarádión keresztül tartottuk a megemlékezést minden osztály a saját termében. A 3. és 4. évfolyam előtte felvette a verseket, énekeket, majd lejátszottuk azokat a tanulóknak. A kép a könyvtárban, a rögtönzött "stúdióban" készült.
Szebényi Enikő

Siker a CSIVIT versenyen

A kerületi CSIVIT tornaversenyen 4. osztályos tanulóink első helyezést értek el! Gratulálok a kitűnő szerepléshez!
Pártos Zoli bácsi

Felsős farsang

A felsős osztályok farsangján az osztályok különböző produkciókkal készültek. Az egyik legszínesebb csapat a képen látható 5.a osztály volt, de a 'versenyt' a 8.b osztályosok nyerték filmes adaptációkkal. Az estet a 8.a osztály nyitótánca, a disco, a büfé, a játékterem és a tombolahúzás tette teljessé.
szöveg: Aradi László, fotó: Goda Richárd

Alsós farsang

"Itt a farsang, áll a bál, keringőzik a kanál...". Ha kanalak nem is, de kalózok, boszik, lepkék, s Kleopátra Harry Potterrel, kígyóbűvölő a bűvêsszel ropta. Nagy vigassággal, jelmezes felvonulással, bűvészműsorral székfoglalóval, lufifújó versennyel telt az alsós gyerekek délelőttje. Az 1-2. osztályos kisdiákok körjátékok segítségével mutatták be jelmezüket, a 3-4. évfolyam egy kifutón, zenére vonultatta fel a maskarákat a tornateremben. Így sokkal gördülékenyebb, élvezetesebb lett ez a mulatság! Régi diákunk, Kátai-Pál Benedek nagyszerű bűvészmutatványaival szórakoztatott bennünket. Köszönet minden segítségért; nagyszerű csapatmunka volt ez is!
Debreiné Tóth Annamária és Simor Ágnes

Orchideák

A 3.c osztály termében különösen sok orchidea gyűlt össze. Úgy tűnik jól érzik magukat a virágok és a gyerekek is.

Kiemelkedő verseny eredmények

Sítábor

Az idei tanévben is nagyon népszerű volt tanulóink körében az iskolánk által szervezett sítúra, melyet hagyományosan a már jól bevált Annabergbe szerveztünk. A 6 nap alatt 10 oktatóval délelőtt is és délután is gyakorolhattak a gyerekek, mindenki tudásszintjének megfelelő csoportban. A kezdő csoporthoz csatlakozó szülők nagyon hamar megtanulták az alapokat, jövőre már a haladókkal csúszkálhatnak. A közel egy hét derűsen, sérülésmentesen telt el. Mindannyian szívesen maradtunk volna még legalább egy hetet!
Szatmári Éva, Márkus Ákos, Pártos Zoltán

Don Bosco Nap

Iskolánk megalapításának 28. évfordulója alkalmából január 28-án ünnepeltük intézményünk névadóját, Bosco Szent Jánost. A hagyományoknak megfelelően szentmisével kezdtük a megemlékezést, melyet ezúttal Ábrahám Béla atya, iskolánk korábbi tanára, Szalézi szerzetes pap mutatott be. Vendégünk volt Hollai Feri bácsi is - iskolánk egykori paptanárának, a hat évvel ezelőtt elhunyt albertfalvai plébánosnak, Antal atyának, 97 éves édesapja, aki a misét követően köszöntötte a gyerekeket. A nap további részében mindkét tagozaton a tanulócsoportok 8 állomásból álló akadályversenyen mérhették össze tudásukat, ügyességüket. A tanárok többek között logikai, nyelvészeti, természettudományi és történelmi tárgyú feladatokkal készültek, volt zenefelismerés, memóriajáték, versírás és akadálypálya, végül a diákoknak a tanárokról összeállított kvízkérdéseket kellett megválaszolniuk. A vidám délelőttöt a csapatok pontgyűjtésének kiértékelésével zártuk.
szöveg: Törökné Soós Tünde

Látogatás a Művészetek Palotájában

A 2.b és a 2.c január 16-án a MÜPÁ-ban tett látogatást. Meghallgattuk a Móka kütyük nélkül című előadást. Ennek keretében megismerkedtek a gyerekek számos népi hangszerrel és népdalokkal. A közös éneklésben daltanulásban is nagy örömmel vettek részt. Az iskolában még Józsi bácsinak, a néptánctanárnak is elénekelték és nagyon örültek neki, hogy nem ismerte és most ők taníthattak neki valamit.
Soósné Németh Adrienne

Felsős életvitel makettek

A 6. évfolyam életvitel tantárgyának maketteiből nyílt rögtönzött kiállítás az aulában.

Iskolanyitogató

Január 17-én új eljöttek az iskola iránt érdeklődő felnőttek és gyerekek, hogy közös játékkal, énekléssel és tánccal ismerkedjenek az iskolai élettel.

Korcsolyázás

Több osztály is lehetőséget kapott ingyenes korcsolyázási lehetőségre a Művészetek Palotája mellett felállított korcsolyapályán. A képen a 7.a osztály lelkes csapata látható.
Aradi László, kép: Goda Richárd

Cipősdoboz ajándékok

Az iskola diákjai, szülei karácsonyi segítségét juttattuk el a Katolikus Karitász részére. A csomagokat a Magyar Szentek templomában december 23-án adja át Erdő Péter bíboros atya a fiúknak és Mádl Dalma asszony a lányoknak. Köszönjük a segítséget!

Cipősdoboz ajándékok

A 7.b osztály jótékonysági adományként cipősdobozokat készített és együtt adták le a Cipősdoboz várnál, a Deák téren.
Szatmári Éva

Wien Senior

A 7-8. évfolyammal is szerencsénk volt, ami az időjárást illeti, hiszen remek időt fogtunk ki. Bécs egyik különlegességénél kezdtünk, a Hundertwasser háznál. Már itt ráhangolódtunk e különc építész-festő-designer munkáira. Ezt a Hundertwasser múzeumban folytattuk, ahol a gyerekek nemcsak festményeivel, hanem különleges, organikus épületei makettjeivel is meg ismerkedhettek. Ezután egy kiadós sétával a Ringen eljutottunk a Kunsthistorisches múzeumhoz, ahol megcsodáltuk Caravaggio és Bernini műveit. A két barokk óriás festői illetve szobrászati tevékenységét fantasztikusan szépen rendezett kiállításon láthattuk. A belvárosi séta, át a Burgon a Stephansdomhoz már hagyomány. Picit megmelegedtünk és töltekeztünk a Városháza adventi koncertjén, majd a várva várt Christkindlmarktal zártuk ezt a szép napot. Időben érkeztünk a busszal, minden rendben volt.
Goda Richárd és Makrai Ákos

Lelki nap

Az adventi időben szerveztünk lelki napot diákjainknak. A legkisebbekhez illetve a felső tagozathoz jöttek meghívott vendégek, akik segítették a lélek feltöltődését. 11 óra után a felsős évfolyamok adventi jócselekedeteket hajtottak végre, míg az alsósok kézműveskedtek vagy mézeskalácsot sütöttek.
Kolozs Ágnes

Mikulás

A "sokarcú" Mikulás sok arcra csalt mosolyt pénteken. A krampuszok, rénszarvasok és egyéb kísérők is kitettek magukért. Nagyon vidám napunk volt.
Makrai Ákos

Wien junior

Idén az 5-6. évfolyammal a Heidl Csokimúzeumban kezdünk. Sokadszorra voltunk ezen a népszerű programon, most sem okozott csalódást. Ezúttal üdvözölt minket a Heidl gyár egyik tulajdonosa is, aki kijött a gyártósorról, ahol tevékenykedett, és rendkívül kedves volt hozzánk. Ezután a Albertinához buszoztunk, ahol megcsodáltuk Dürer varázslatos művészetét. Nagyon erős anyag jött össze, tényleg fantasztikus volt. Délután imádkoztunk a Stephansdomban és a belvárost néztük meg. Este a gyerekek által mindig nagyon várt Christkindlmarkt karácsonyi vásár programmal fejeztük bécsi utunkat. Zökkenőmentesen és pontosan érkeztünk haza, Deo gratias!
Goda Richárd

Junior nyelvvizsga

Junior nyelvvizsgázni voltak a 8. évfolyamosok. Készüléssel és izgalommal mentek, szép eredményekkel és dicséretekkel jöttek
Aradi László

Erzsébet-katalin bál

Jótékonysági est

Iskolánk a Savio alapítvány javára idén is telt házas jótékonysági estet rendezett két felvonásban a Klauzál Művelődési Ház Színháztermében. A műsor első részében az alsósok arattak nagy sikert, amiben az énekkar működött közre a tanárok hangszeres kíséretével. A nem szokványos mini trampoline érdekfeszítő bemutatója végén már nagyon izgultunk. Ezután az elsősök vers és ének előadása következett, majd Lázár Ervin meséit a 3 a osztályos diákok adták elő. A Grácia tánc valamint a néptánc is nagyon tetszett a közönségnek. Változatosságukkal, ügyes táncosaikkal, most is meghódítottak bennünket. A tanárok műsorszáma is jó hangulatot teremtett. A második felvonásban a felsősök szórakoztatták a hallgatóságot, ami a 6.a osztályosok Bohém Rapszódia énekével, Mácsik Konstantin nagyszerű zongorakíséretével kezdődött. A következő műsorszám a „Don Bosco Cirkusz” humoros előadásával idézte fel Don Bosco János életét és eseményeit. Az est fénypontja Nicholas Wiseman: Fabiola c. műve, amiben az őskeresztény kor legnagyobb szentjeit vonultatja fel, bemutatva egy kor csodálatos hitét és lelkesedését, amit Kriesch Tamásné Erzsike néni időt és energiát nem sajnálva álmodta színpadra. Óriási munka, hozzáértés, a gyereksereg ügyes mozgatása, szereplése árán készülhetett el ez a szép előadás. Köszönet mindenkinek, akik részt vettek a nézők szórakoztatásában, valamint az áldozatot vállaló szülőknek, akik finom házi készítésű szendvicseikkel és süteményeikkel várták a vendégeket. A jótékonysági est ismét szép példája volt a Don Bosco összefogásnak.
Jeneyné Soós Ildikó

Történelem verseny

Haza és Haladás Országos Történelemversenyen 7.helyezést ért el Berezvai Attila és Nagy Sebestyén párosa. Gratulálunk Nekik!
Zsiga Zita

Óvodásaink iskolában

November 18-án egy órás foglalkozásra jöttek iskolánkba a jövőre első osztályba készülődő gyerekek. Szent Erzsébet ünnepéhez kapcsolódva megismerkedtek életével, készítettek rózsát, hangszeres aláfestéssel énekeltek, játszottak. Annyira jól érezték magukat, hogy már legszívesebben nálunk maradtak volna.
Szebényi Enikő

Sportolóink elismerése

A Don Bosco iskola kiemelkedő tavalyi eredményei alapján 3 tanuló kapott elismerést a lerület vezetésétől: Kováts Kata, Czunyi Zsófia és Hertelendi Luca. Elismerésben részesült felkészítő tanáruk Szatmári Éva testnevelő is.
Aradi László

Retro sulibuli

Fergeteges iskolabuli volt a szünet előtti pénteken. Örömmel láttuk a sok tavaly vagy azelőtt végzett diákjainkat. Az est retro hangulat jegyében telt, melynek köszönhetően veterán diákok is eljöttek és Ákos bácsi haja is kinőtt.
Fotó Goda Richárd, szöveg: Aradi László

Nick Vujicic előadás az arénában

Ő mindig hiteles és magával ragadó... most is az volt. Sokat adott nekünk, gyerekeknek nagyon "bejött". Hála Istennek!
Fotó és szöveg: Goda Richárd és Makrai Ákos

301-es parcella

Végzős diákjaink méltó módon emlékeztek meg az elmúlt héten Antal atyáról és az '56-os hősökről. Nem felejtjük Őket!
Fotó és szöveg: Makrai Ákos

Október 23. - felső tagozat

A felső évfolyamok az eseményhez kapcsolódó történelmi filmeket néztek meg történelmi helyszínen a Corvin moziban. Az 5-6. évfolyam a Szabadság, szerelem, míg a 7-8. évfolyam a Mansfeld című filmet láthatta. A mozi előtt az első tanórában minden osztály beszélgetett az ünnepről és a megtekintendő filmről. A mozilátogatást Újbuda önkormányzata kulturális pályázata és az Savio alapítvány támogatta.
Aradi László

Október 23. - alsó tagozat

Október 22-én megemlékeztünk az 1956. október 23-ai forradalom és szabadságharcról. Reggel az aulában énekeltük el közösen a Himnuszt és a Szózatot. Ez után egy nagyon érdekes előadást hallhattunk Kellner Dénestől. A közös ünneplés után minden alsós osztály külön-külön tanáraikkal emlékeztek meg e napról.
Kovács Zoltán

Albertfalva 200 éves – alsós ismeretterjesztő játékok

Október 17-én csütörtökön délután rendeztük meg iskolánkban - a kerületi „Albertfalva 200” programsorozat keretén belül - ismeretterjesztő játékaink alsós, 3-4-es Diákoknak. Meghívtuk a Szent II. János Pál Pápa Iskolaközpontot, a Petőfi Sándor Általános Iskolát és a Don Bosco-t, s mindhárom intézmény képviseltette magát. 3 időpontban, 5-5 csoportban 42 gyermek járta végig az 5 helyszínt.
Az egyik helyszínen időszalagok segítségével helyezték el a jelentősebb eseményeket. A másik állomáson a templom történetével ismerkedhettek meg, s a feleletválasztásos feladattal memorizálhatták az olvasottakat. A következő helyszínen ismert, nevezetes albertfalvi szobrot, épületeket kellett kirakniuk az építőelemekre ragasztott képekből… Az iskolák történetét dominó jellegű, összeillesztéses módszerrel lehetett áttekinteni. Az ötödik helyszínen a valaha itt lakó híres emberek rövid jellemzését a rájuk jellemző tárggyal kellett párba állítani. A Gyerkőcök lelkesen, jó hangulatban járták be útjukat, s örömmel fogadták az albertfalvi képpel díszített ajándék kulcstartót, elemózsiát, üdítőt; s többen vidáman búcsúztak: „Jövőre is szívesen jövünk!” Reméljük, a kész feladatsorok még sok diáknak okoznak majd sikerélményt, örömöt! Köszönöm az alsós Kollégáim minden segítségét; fantasztikus összmunka volt!
Simor Ágnes

Rákóczi-emlékév megünneplése

Négy fős csapatok vetélkedtek október 21-én délután iskolánkban, és a játékos feladatok során kicsik és nagyok egyaránt jól szórakoztak, ugyanakkor rengeteg információt, érdekességet megtudhattak II. Rákóczi Ferencről. Zseniális tablókkal és Csínom Palkó énekléssel adták meg diákjaink az alaphangot, majd ügyesen megbirkóztak a rímgyártással, memóriafeladvánnyal, asszociációs játékkal, imaösszerakással, képragasztással és egyéb furfangos próbatételekkel. Csupa győztes négyes vethette rá magát a három tálca Rákóczi-túrósra. Hálásak vagyunk ezért a délutánért, mely során sok vidám pillanat csalt mosolyt az arcunkra.
Szöveg és fotó: Makrai Ákos

TTT


Versmondó sikerek

Iskolánkból hét fő vett részt az egyházmegyei idegennyelvi versmondó versenyen, ahol tanulóink mindannyian dobogós helyezést értek el. Ismét nagyon büszkék voltunk, hogy a Don Bosco iskola ilyen szépen szerepelt. Köszönjük a lelkes nyelvtanároknak a felkészítést.
Barlayné Fazakas Zsuzsa

Ady előadás

A Zichy Szín-műhely szenzációs, a mai fiatalság számára megformált Ady-előadása nagy hatással volt végzős diákjainkra. Íme egy nyolcadikosunk véleménye: "Alapvetően tetszett nekem az előadás. Bár úgy éreztem, túlzás volt a könyvdobálás, amikor később beszélgethettem a színészekkel, ez kicsit megkérdőjeleződött bennem. Tetszett, hogy volt benne sok videó és Ady elképzelt modernsége (like-ok, emotikonok). Okos ötletnek bizonyult, hogy Csinszka és Léda találkozhattak, és hogy Ady most slammer lenne. Szintén előnyösnek tartom, hogy a nézőket, azaz a diákokat is bevonták a darabba. A zene, a rapszámok passzoltak az előadáshoz szerintem. A színészek alakítása is meggyőző volt, remek karakterekkel találkozhattunk. Örülök, hogy láthattuk ezt a produkciót."
Fotó: Makrai Ákos

Negyedikesek a Kis-Balatonnál

Október 9-10-11-én erdei iskolába utaztunk a három negyedik osztály és tanítóik. A Kis-Balaton vízi világának megismerése volt a fő cél, emellett az osztályközösségek megerősítése is fontos szempont volt. Két külön busszal vágtunk neki a nem minden napi kalandnak. Sármellékig meg sem álltunk, ahol a szállásunk és finom ebéd várt ránk. Első napi programunk a fenékpusztai madárgyűrűző központ látogatása volt. Szerencsénkre a madárfogó hálóval tudtak madarakat fogni, így megtekinthettük egy kis madárka megjelölését, erőnlétének vizsgálatát. Mindez csupán 10 másodpercig tarthat, utána huss, már mehet is útjára. A másnap és a harmadnap nem nagyon kedvezett nekünk időjárás szempontjából. Csütörtökön reménytelenül esett, pénteken sűrű ködre ébredtünk. Csütörtökön még elmentünk Kápolnáspusztára a bivalyrezervátumba, ahol vízi bivalyokról hallgattunk sok érdekességet, kiskecskéket simogattunk. A Kányavári szigeten csak rövid időt tölthettünk a szűnni nem akaró eső miatt. Az utazásunkat a hídvégi hallépcsővel zártuk. Ez a lépcsőzet a halak zsilipelésére szolgál. Kis délutáni ping-pongozás és csocsózás után a helyi templomban szentmisén vettünk részt. A szolgálatokat gyermekeink végezték a plébános atya nagy örömére. Pénteken délelőtt utunkat a fokozottan védett területre irányítottuk, ahová naponta csupán 2-3 csoportot engednek be, szigorúan vezetővel, nehogy a hangoskodás megzavarja vízi világot. A köd miatt kevéssé láthattunk a madarakat, annál több kicsi békát a fűben. Mire elindultunk hazafelé, hétágra sütött a nap, esőnek, ködnek semmi nyoma! Fáradtan, de élményekkel tele érkeztünk haza.
Szakácsné Ujházy Mária

Családi kiránduláson a 2.c osztály

A nem túl biztató időjárás ellenére a 2. c lelkes családjai szombaton az Árpád kilátóhoz kirándultak. Délelőtt még szemerkélő esőben indultunk a 11-es busz végállomásától. Utunk első állomása a frissen felújított erdei Macis játszótér volt. Mikor már minden játékot kipróbáltak a gyerekek és az eső is jobban kezdett esni tovább indultunk és a fák lombernyői alatt folytattuk utunkat. A határnyereghez érve szerencsére elállt az eső is. Útközben megálltunk az oroszlános sziklánál, majd elértük az Árpád kilátót. A gyerekek a fáradtságot feledve lelkesen indultak az "erődítmény" bevételére. Egyesek a falakon másztak fel, míg mások a vándorbotokból átalakult kardokkal indultak a csatába. Jutalmul a gondos anyukák finom sütijeit kóstolhatták. A csatazajra még a nap is felébredt és kikukkantott egy pillanatra vastag felhőtakarója alól. A képek tanúsága szerint mindenki jól érezte magát.
Soósné Németh Adrienne

Tanulmányi kirándulás

Erdei iskola

A hatodik évfolyam 2019. szeptember 23-án indult erdei iskolába, Péliföldszentkeresztre. Érkezésünk után elfoglaltuk szállásunkat, ismerkedtünk a környezetünkkel. Az otthonról hozott ebéd elfogyasztása után következett az első erőpróba: túra az Öreg-kő tetejére. Este bemutatkoztak a lovag és udvarhölgy jelöltek. Kedd és csütörtök a tanulás és a sport jegyében telt. Ügyességi és sportversenyek, íjászkodás, focizás és kötélhúzás színesítette a tábort. Szerdán a szomszédos lovardába látogattunka hol a szekérkiállítás megtekintése után lovakat simogattunk. Természetesen a szokásos keresztút, szentmise és bátorságpróba sem maradhatott el. Pénteken a lovaggá avatás után Esztergomba utaztunk, ahol megnéztük a Bazilikát, és a Duna Múzeum foglalkozásán vettünk részt.
Csubik Ágnes Kertészné Maticsák Judit

Spar Maratonon a 2.b

A 2. b osztály nagyobb része a 2019. szeptember 28-án megrendezett 34. SPAR BUDAPEST MARATON futóversenyen vett részt. Mindenki anyukájával, apukájával futott és még a kistestvérek is jöttek. A tanulók már nyáron készültek erre. Mindenki sikeresen befutott a célba. A képen a büszke gyerekek érmükkel együtt láthatók

Egyházmegyei Veni Sancte

Immár harmadik alkalommal vettünk részt nyolcadikosainkkal a Bazilika előtti téten tartott egyházmegyei Veni Sanctén. A több mint ötezer diák és pedagógus az egész teret betöltötte. Egyre több katolikus intézmény zászlaját csodálhattuk meg. A Bíboros atya aktív lelki életre bizdított mindenkit szavaival.

Veni Sancte

Ebben a tanévben is gyönyörű napsütésben gyülekeztünk a templom előtt tanévnyitó szentmisénkre, melyet Henrik atya az első évfolyamért mutatott be.

Ábrahám Béla atya kitüntetése


Cikk olvasható a szaléziak honlapján

A 7.b osztály tábora

A 7.B osztály kis csapata a Tisza-tó mentén kerékpárral fedezte fel a környék látnivalóit. Kiskörén a vízlépcsőt néztük meg, Poroszlón pedig a vízi sétányon a nádasban sétáltunk. A sarudi Minizooban rengeteg féle kisállatot etettünk, simogattunk. A programban szerepelt még a Nemzeti Park látogatóközpontjának megtekintése, ahol kishajós kirándulással egybekötve a tó élővilágával ismerkedhettünk meg. Sem defekt, sem eső nem zavarta utunkat. A hőség ellen gyakori strandolással védekeztünk. Esténként a tábortűz mellett előadásokkal szórakoztattuk egymást, feltekintve pedig a csillagos ég szépségeiben gyönyörködtünk
Virághalmyné Mónika néni

Kerület legjobb diákjai

A kerület iskoláinak legjobb diákjait jutalmazta meg és látta vendégül a polgármester úr. Iskolánkat Komlós Cintia 8.a osztályos diák képviselte, kitűnő bizonyítványával és közösségi munkájával érte el. Szívből gratulálunk!
Pártos Zoltán

Ballagás

A tanév utolsó napja hagyományainknak megfelelően végzős osztályaink ballagása. A nyolcadikosok utoljára járják be a szépen feldíszített iskolát, elbúcsúznak tanáraiktól és diáktársaiktól. Az ezt követő szentmisén hálát adnak mindazért, amit tudásban és lelkiségben kaptak itt az elmúlt nyolc év során. A családi ünnepet a kötetlenebb hangulatú délutáni-esti bankett zárja. Ez a rendezvény nemcsak arra teremt alkalmat, hogy a ballagók ünnepi műsorukkal szüleiknek is köszönetet mondjanak, hanem lehetőség a fiatalabb diákság búcsúműsorára is.
Virághalmy Balázsné, Mónika néni

Aranyötös

Azok a diákok, akik a tanév során legalább 100 ötöst gyűjtöttek, a Diákközösség napján kapták meg az Aranyötös kitűzőt és egy szelet Balaton szeletet. Idén több mint 120 diák kapott ilyen elismerést.

Sportos legek

A sportban kiemelkedő eredményeket elért tanulók jutalom vitorlázáson vehettek rész a Kopaszi gáton. A nagy melegben egy 'diák-koktélt' is kaptak a résztvevők. Köszönjük Náray Richárdnak a felajánlást, Barlay Kristófnak a szervezést.
Aradi László

Legek kirándulása

Ebben a rekkenő hőségben remek ötlet volt idén is a Római strandfürdő. Díjazottjaink, versenyeken kiválóan szereplő diákjaink ezúttal is élvezték a program minden percét! :) Megérdemelték
szöveg és fotó Goda Richárd

Tanulmányi kirándulásk

Határtalanul!

Felvidéki kirándulásunk június 5-én kezdődött el. A szállás felé vezető úton megálltunk Lévánál, ahol csodálatos kilátás fogadott bennünket a vár tetején. A második program Besztercebányán volt, ahol sok érdekes dolgot tudhattunk meg. Majd elérkeztünk Selmecbányára, az aznapi szállásunkra, miután a selmecbányai skanzent és a bányát is megcsodáltuk. A bányában voltak csínytevések, például az egyik „bányamanó” pár másodpercre lekapcsolta az áramot egy hosszabb szakaszon. Délután sokat esett az eső.
A második napon felmásztunk a Kálvária-dombra. Szerencsére pár éve újították fel, ezért teljes pompájában láthattuk a kápolnát. Gyönyörű panoráma tárult elénk. Majd ellátogattunk Leányvárra, ahol ismét sok érdekes információt tudhattunk meg. Ennek végeztével mentünk el a rimaszombati református iskolába. Haszon Ákos barátom szavalt nekik, kaptak pár BoScolapot és naptárt is. Teljesen más volt az az iskola, mint a budapestiek. Érdekes például, hogy az ottani diákok három nyelven tanulnak, angolul, németül és szlovákul. Egy kis séta után elmentünk a rimaszombati Tompa Mihály-szoborhoz, ahol megemlékezést tartottunk. Eközben egy magyar hölgy beállt közénk, és boldogan nézte végig a szavalást, majd a koszorúzást.
Késő délután érkeztünk meg a füleki várhoz, ahol meghallgattuk az idegenvezető történeteit. A vár belső udvarát szabadfoglalkozás keretében néztük meg. Eredeti állapotában nagyon szép lehetett, és a felújított tornyot is lenyűgözőnek találtuk.
Aznapi szállásunk Várhosszúréten volt. Az este játékosan telt: kihívtuk a helyi fiatalokat focizni (az eredmény másodlagos). Az utolsó napon elmentünk a betléri Andrássy-kastélyba. A szépen karban tartott épületet idegenvezetéssel csodálhattuk meg. Utána elérkeztünk személyes kedvencemhez, a dobsinai-jégbarlanghoz. Sok alakzat kivehető itt, például a medúza. A barlangban a hőmérséklet -1 és 0 fok között ingadozott. Sok osztálytársam rövidnadrágban lépett be, de szerencsére elkerülte őket a megfázás.
Az utolsó látványosságként a krasznahorkai várhoz mentünk. Sajnos csak kívülről tudtuk megnézni, mert 2012-ben kigyulladt a rossz karbantartás miatt, ellenben közösen elénekeltük Krasznahorka büszke várát.
A Budapestre vezető út gyorsan eltelt, és számos élménnyel lettünk gazdagabbak. A felvidéki pályázat egy hasznos kezdeményezés, jó szívvel ajánlom az elkövetkezendő évek hetedikeseinek is.
Kátai-Pál Sebestyén Máté (7.b)

Nemzeti Összetartozás Napja

Vidámság napja: köszönet

Minden kedves Szülőnek köszönjük a Vidámság napján nyújtott segítséget, a süteményeket, a jelenlétet, a sok mosolyt és örömet a Savio Alapítvány és az iskolavezetés nevében!

Vidámság napja: programok

Mindenki tudja milyen szerencsénk volt az időjárással az idei Vidámság Napján. Don Bosco elintézte. Sok program várta a kicsiket és nagyokat június 1-én az iskolában. Felavattuk a kerti sakk készletet és a Tecqball asztalt, amit a Cső-Montage Futsal Klub adományozott a gyerekeknek. Animátorok és tanárok együtt biztosították a változatos állomásokat. Ildikó néni zsíroskenyeréből és a szülők süteményeiből sem volt hiány. A Don Bosco Kupát a 8.b osztály nyerte, a tanár-diák mérkőzésen pedig történelmi 8-8-as döntetlen született. A nap zárásaként Derossi szalézi atya mutatta be a tábori szentmisét.
Aradi László

A Művészeti iskola hírei

A Don Bosco Grácia Tánctagozata 2019.06-02-án sikeres művészeti záróvizsgát tett. Többen jutalomban és kitüntetésben is részesültek. Legkiemelkedőbb eredmény: Kis Virág Show szólóban Világbajnoki II. helyezett lett. Valamint sok szép eredmény született az aznapi művészeti iskolák versenyén. A legtöbb koreográfia arany minősítést szerzett.
Szöveg és fotó: Vér Hajnalka