Húsvéti vásár az óvodában

Intézményünk közösségi terében idén is megrendeztük a húsvéti vásárt, amelyet Kindelmann Ági ünnepélyes beszéde nyitott meg. A gyermekek meghitt műsorral készültek: a „Csendes percek” imáiból összeállított énekekkel és gondolatokkal vezették rá a jelenlévőket a húsvét igazi üzenetére. Fontosnak tartottuk kiemelni, hogy számunkra húsvét középpontjában az Úr Jézus áll, és minden tevékenységünk Őhozzá kapcsolódik. A vásár bensőséges, családias hangulatban zajlott, ahol a szülők meghatódva hallgatták a gyermekek imádságos énekeit. Ezzel az alkalommal is célunk volt, hogy erősítsük a keresztény értékeket, és közösségünkben tovább mélyítsük a hit, a szeretet és az összetartozás érzését.
Fotó és szöveg: Heizler Bernadett

25 ÉVES A BABSZEM

Zseniális gálaműsorral örvendeztette meg közönségét a negyed évszázados Újbudai Babszem Táncegyüttes, melynek vezetője, Gubik József iskolánkban is oktatja a néptáncot. Gyönyörűbbnél gyönyörűbb ruhaköltemények, viseletek, fantasztikus koreográfiák, élményszámbamenő produkciók természetesen élő zenés kísérettel és számos jelenlegi, valamint volt boscós diákkal. A több generációs szereplőgárda minden igényt kielégített, gyakran zúgott a vastaps, megérdemelt volt a végén a közös tortázás. Isten éltesse sokáig a Babszemet! (A képen a Babszem Táncegyüttes Don Bosco csoporta ropja.)
Fotó: a Babszem fotósa, szöveg: Makrai Ákos

Március 15 - alsó tagozat

Az alsó a Don Bosco falai között ötletes és diákbarát próbatételekkel rukkolt elő, lelkesen és nem lankadva teremről teremre. A képen a magyar vitézek harcolnak a labancok ellen.
Fotó és szöveg: Makrai Ákos

Március 15 - felső tagozat

Mozgalmas, kreatív és élménydús ünnepléssel emlékezett iskolánk a márciusi ifjakra, az 1848-as forradalomra és szabadságharcra. Közös éneklés, megemlékezés az aulában. A felső tagozatosok a pesti forradalmi helyszíneken kalandos feladatokat, történelmi kódfejtést vitt véghez, miközben az eseményekre is emlékeztünk. Díszes menetlevelekbe kerültek a kérdésekre adott válaszok, jutalmul pedig oklevél jelezte, sikeresen zárták a napot tanulóink. Tisztelet a hősöknek!
Fotó és szöveg: Makrai Ákos

Beporzók napja

Óvodánkban a Beporzók napja alkalmából különleges és tartalmas foglalkozáson vehettek részt a gyermekek. A közösségi térben Sikora Anita tartott szemléletes ismertetést a méhek világáról, amely során a gyermekek játékos formában ismerkedhettek meg e fontos beporzó rovarok életével és szerepével a természetben. A mozgásos feladatok során maguk is „kis méhecskékké” válhattak, így játék közben tanulhatták meg a beporzók fontos szerepét a természetben. A program végén igazi különlegesség várta a gyerekeket: többféle mézfajtát is megismerhettek, majd mézes kenyér formájában meg is kóstolhatták azokat. A gyermekek közelről láthattak virágport és lépesmézet is, így még teljesebb képet kaphattak a méhek munkájáról és a méhészet világáról. Ez a foglalkozás rendkívül magas színvonalú és tartalmas élményt nyújtott a gyermekek számára. A méhek életét több perspektívából is megismerhették: mozgáson, játékon, szemléltetésen és kóstoláson keresztül. A sokrétű tapasztalatszerzésnek köszönhetően a gyermekek élményszerűen tanulhattak a beporzók fontosságáról és a természet védelméről.
Fotó és szöveg: Heizler Bernadett

Gyorslinkek

ajánljuk


Bízd rá magad


Nagytétényi KAT+ esték

DÉLUTÁN

  • Futsal-focisuli

    Márkus Ákos - válogatott futsal edző - szervezésében a Futsal Akadémiával szerződésben a hét minden napján korosztályos bontásban foglalkozásokat tart tanítványainknak. Az edzéseken mindenki elsajátítja a labdarúgás alapjait. Várunk minden érdeklődő fiút és lányt is, aki komolyabban foglalkozna ezzel a sportággal, vagy csak szabadidős sportolóként szeretne focizni.

  • Néptánc

    Néptáncot elsőtól negyedik évfolyamig tanulnak gyermekeink. Tudásukat bemutatják például a Szent Mihály napokon, a Jótékonysági esten és a Vidámság napján. Ünnepeinket is sokszor színesítik előadásukkal. Iskolánk néptánctanára Gubik József 2000 óta vezeti az Újbudai Babszem Táncegyüttest.

    Tovább az Újbudai Babszem Táncegyüttes oldalára.

  • Művészeti Iskola

    Iskolánk helyet ad a tánc és képzőművészeti tagozatának, melyet a művészeti alapképzésben jeleskedő győri Grácia Művészeti Intézet gondoz. Az első évtől kezdve folyamatosan fejlesztjük a tehetséges gyermekeinket. Több pályázaton és versenyen is sikeresen vettünk részt. Ezek eredményeit a Grácia Art Don Bosco Facebook oldalán követhetik.

    Tovább a Grácia Művészeti Iskola oldalára vagy részletesebben olvasna az iskolában működő művészeti képzésről.

  • Zeneiskola

    A zeneoktatást a Prima Primissima díjas Weiner Leó Zeneiskola tanárai biztosítják. Iskolánkban énekesiskola, zongora hegedő, cselló, furulya szakok működnek.

    Tovább a Weiner Leó Zeneiskola oldalára.

  • ALFA Animátorok

    A szalézi animátorok csillagtábort szerveznek augusztusban, rendezvényeinkere szívesen jönnek, például a Vidámság napján ők szokták az állomásokon a játékokat levezetni.

    Tovább az animátorok bemutatkozására.