A házirend az Albertfalvi Don Bosco Katolikus Általános Iskola tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján.
A Don Bosco Katolikus Általános Iskola egységes házirendje állapítja meg az intézményben a tanulói jogok és kötelességek gyakorlásával, az iskola munkarendjével kapcsolatos rendelkezéseket. A házirendet a Don Bosco Katolikus Általános Iskola diákönkormányzatának és nevelőtestületének javaslatai alapján az intézmény igazgatója készítette el, s terjesztette elfogadásra az iskolaszék és diákönkormányzat egyetértésével a nevelőtestület elé.
Az aláírásokkal hitelesített házirend szabályainak megtartása az iskola minden tanulójára és dolgozójára kötelező.
A keresztény nevelés célkitűzése az, hogy a tanulók fokozatosan megismerjék az üdvösség misztériumát, hogy egyre jobban tudatára ébredjenek a hit adományának, és megtanulják Istent lélekben és igazságban szolgálni. Ennek megfelelően a nevelés és az oktatás szoros egységben van. Tehát azért tanítunk, hogy neveljünk. Csak biztos erkölcsi háttér alapozhatja meg az élő tudást. Mindezek elérése érdekében szükségesek ésszerű korlátok, amelyek gátolják és védik gyermekeinket. Nevelő munkánk révén rá kell vezetni őket a rendezett és fegyelmezett élet előnyeinek, értékeinek meglátására, a felelősségteljes cselekedetekre. Ezt szolgálja a házirend, melynek előírásai az iskolában és az iskolán kívül is köteleznek, hiszen keresztségünkkel életre szólóan az Egyház családjába születtünk bele.
Éppen ezért a házirend szabályai kötelező érvényűek, az iskola minden tagja felelős a másikért.
Tetteinkkel, beszédünkkel, megjelenésünkkel az Egyházat és iskolánkat képviseljük, minősítjük. Ismerjük meg iskolánk múltját, ápoljuk hagyományait, erősítsük jó hírnevét.Az egymás közötti kapcsolatok alapja az, hogy mindenki az Isten képmása, gyermeke - békesség, szeretet és példamutatás jellemezze.
Szeretnénk elősegíteni, hogy tanulóink az Egyház élő közösségének aktív tagjai legyenek.
Idegennyelvi OKÉV mérés átlagai 2015-ben:
6. osztály, angol: 86%
6. osztály, német: 70%
8. osztály, angol: 75%
8. osztály, német: 76%
Idegennyelvi OKÉV mérés átlagai 2016-ban:
6. osztály, angol: 87%
6. osztály, német: 77%
8. osztály, angol: 72%
8. osztály, német: 56%
Idegennyelvi OKÉV mérés átlagai 2017-ben:
6. osztály, angol: 88%
6. osztály, német: 83%
8. osztály, angol: 80%
8. osztály, német: 58%
Idegennyelvi OKÉV mérés átlagai 2018-ban:
6. osztály, angol: 75%
6. osztály, német: 81%
8. osztály, angol: 79%
8. osztály, német: 76%
Idegennyelvi OKÉV mérés átlagai 2019-ben:
6. osztály, angol: 91%
6. osztály, német: 72%
8. osztály, angol: 87%
8. osztály, német: 58%
Idegennyelvi OKÉV mérés átlagai 2021-ben:
6. osztály, angol: 82%
6. osztály, német: 75%
8. osztály, angol: 88%
8. osztály, német: 56%
2022-től az idegennyelvi mérések digitális formában történnek a korábbi évek feladatlapos
formája helyett. Az átlagok így nem összehasonlíthatók az előző évekkel. Itt a megfeleltek aránya jelenik meg, zárójelben az átlagpontok.
6. osztály, angol: 77% (mérési átlagpont: 1495,23)
6. osztály, német: 53% (mérési átlagpont: 1553,24)
8. osztály, angol: 78% (mérési átlagpont: 1752,44)
8. osztály, német: 33% (mérési átlagpont: 1621,58)
2022-től az idegennyelvi mérések digitális formában történnek a korábbi évek feladatlapos
formája helyett. Az átlagok így nem összehasonlíthatók az előző évekkel.
Itt a megfeleltek aránya jelenik meg, zárójelben az átlagpontokat és a 2023-tól a konfidencia intervallumokat is feltüntetjük.
6. osztály, angol: 65,7% (mérési átlagpont: 1492,9, konfidencia intervallum: 1436,79 - 1549,03)
6. osztály, német: 75% (mérési átlagpont: 1557,6, konfidencia intervallum: 1464,3 - 1650,9)
7. osztály, angol: 80,6% (mérési átlagpont: 1565,3, konfidencia intervallum: 1405,55-1724,95)
7. osztály, német: 75% (mérési átlagpont: 1618,9, konfidencia intervallum: 1517,49-1720,35)
8. osztály, angol: 83,9% (mérési átlagpont: 1697,8, konfidencia intervallum: 1627,67-1767,87)
8. osztály, német: 33,3% (mérési átlagpont: 1669,3, konfidencia intervallum: 1558,25-1780,25)
| Verseny | Korcsoport | Helyezés | Tantárgy | Szint | Felkészítő |
|---|---|---|---|---|---|
| Kerületi kispályás labdarúgó bajnokság | III. | Legjobb kapus | testnevelés | kerületi | MP |
| Kerületi kispályás labdarúgó bajnokság | IV. | Gólkirály | testnevelés | kerületi | MP |
| Budapesti Vármegye Sportlövő Bajnoksága | 5. évfolyam | 2 | testnevelés | budapesti | |
| EKIF Atlétika Kupa | 6.évfolyam | 2 | testnevelés | egyházmegyei | MP |
| Kerületi kispályás labdarúgó bajnokság | III. | 2 | testnevelés | kerületi | MP |
| Kerületi kispályás labdarúgó bajnokság | IV. | 4 | testnevelés | kerületi | MP |
| Egyházmegyei idegen nyelvi versmondó verseny | 8.évfolyam | 1 | angol | egyházmegyei | BFZS |
| 7.évfolyam | 1 | történelem | kerületi | TWM | |
| 8.évfolyam | 2 | történelem | kerületi | TWM | |
| Egyházmegyei idegen nyelvi versmondó verseny | 5. évfolyam | 3 | angol | egyházmegyei | BFZS |
| Egyházmegyei idegen nyelvi versmondó verseny | 5. évfolyam | 3 | német | egyházmegyei | TST |
| Egyházmegyei idegen nyelvi versmondó verseny | 7.évfolyam | 3 | angol | egyházmegyei | BFZS |
| Egyházmegyei idegen nyelvi versmondó verseny | 7.évfolyam | 3 | német | egyházmegyei | TST |
| Bolyai Matematika Csapatverseny | 8.évfolyam | 4 | matematika | VBM | |
| Bolyai Matematika Csapatverseny | 4. évfolyam | 6 | matematika | HM |
| Verseny | Korcsoport | Helyezés | Tantárgy | Szint | Felkészítő |
|---|---|---|---|---|---|
| EKIF Meszlényi Labdarúgó Torna | III. korcsoport | 1 | testnevelés | egyházmegyei | MP |
| EKIF Meszlényi Labdarúgó Torna | IV. korcsoport | 1 | testnevelés | egyházmegyei | MP |
| U15 magyar bajnokság | U15 | 1 | testnevelés | országos | |
| Vívás-kard | 2. | 2 | testnevelés | országos | |
| Fiú Gyermek Országos Vízilabda Bajnokság | 2012 | 2 | testnevelés | országos | |
| Fiú Gyermek Országos Vízilabda Bajnokság | 2011 | 2 | testnevelés | országos | |
| U15 futsal Budapest bajnokság | U15 | 3 | testnevelés | budapesti | |
| EKIF Meszlényi Labdarúgó Torna | II. korcsoport | 3 | testnevelés | egyházmegyei | MP |
| Újbuda Diáksport Festivál futsal | IIi-IV. korcsoport | 3 | testnevelés | kerületi | MP |
| Naphimnusz 800 | általános iskolai | bronz fokozat | hittan | egyházmegyei | TA |
| Egyházmegyei rajzpályázat | 6. évfolyam | bronz minősítés | rajz | egyházmegyei | TA |
| Állatok Világnapja Kerületi pályázat | 6. évfolyam | dicséret | természettudomány | kerületi | LHA |
| Újbuda Diáksport Fesztivál Labdarúgó bajnokság | III. kcs. | Gólkirály | testnevelés | kerületi | MP |
| Kerületi rajzverseny | 5. évfolyam | különdíj | kerületi | GR | |
| Kerületi rajzverseny | 6. évfolyam | különdíj | kerületi | GR | |
| Kerületi rajzverseny | 8. évfolyam | különdíj | rajz | kerületi | GR |
| Föld napja Újbudán rajzpályázat | 5. évfolyam | különdíj | rajz | kerületi | GR |
| Föld napja Újbudán rajzpályázat | 7. évfolyam | különdíj | rajz | kerületi | GR |
| Kerületi angol nyelvű vers- és prózamondó verseny | 5-6. évfolyam, próza | különdíj | angol | kerületi | BFZS |
| SAVIO SZENT DOMONKOS-DÍJ | 1 | iskolai | |||
| SAVIO SZENT DOMONKOS-DÍJ | 1 | iskolai | |||
| GÁRDONYI GÉZA-DÍJ | 1 | iskolai | |||
| SINKOVITS IMRE-DÍJ | 1 | iskolai | |||
| SÍK SÁNDOR-DÍJ | 1 | iskolai | |||
| ÖVEGES JÓZSEF-DÍJ | 1 | iskolai | |||
| BÁRÓ WESSELÉNYI MIKLÓS-DÍJ | 1 | iskolai | |||
| II. JÁNOS PÁL PÁPA-DÍJ | 1 | iskolai | |||
| SAVIO SZENT DOMONKOS-DÍJ | 1 | iskolai | |||
| Állatok Világnapja Kerületi pályázat | 6. évfolyam | 1 | természettudomány | kerületi | LHA |
| Kerületi versmondó | 1 | Magyar nyelv és irodalom | kerületi | SNA | |
| Kerületi vers-és prózamondó verseny | 3. évf. | 1 | magyar | kerületi | VEM |
| Újbuda Föld napja 2025 - ÁLLATSZEREPLŐK FEKETE ISTVÁN REGÉNYEIBEN! Szólások, közmondások-MINIGYŰJTEMÉNY | 3-4. évfolyam | 1 | környezetismeret | kerületi | LL |
| Újbuda Föld Napja 2025 - SZENNYEZŐ VILÁGUNK … FÖLDÜNK 12 PONTJA - FENNTARTHATÓ KÖRNYEZET | 3-4. évfolyam | 1 | környezetismeret | kerületi | LL |
| Kerületi fizikaverseny | 7.évfolyam | 1 | fizika | kerületi | VBM |
| Kerületi Történelem Szaktárgyi Verseny | 8. évfolyam | 1 | történelem | kerületi | TWM |
| Kerületi szövegértés | 3. évfolyam | 1 | magyar | kerületi | VEM |
| Kerületi rajzverseny | 5. évfolyam | 1 | rajz | kerületi | GR |
| Kerületi rajzverseny | 6. évfolyam | 1 | kerületi | GR | |
| Kerületi rajzverseny | 7. évfolyam | 1 | rajz | kerületi | GR |
| Kerületi rajzverseny | 7. évfolyam | 1 | rajz | kerületi | GR |
| Kerületi rajzverseny | 8. évfolyam | 1 | rajz | kerületi | GR |
| Föld napja Újbudán rajzpályázat | 5. évfolyam | 1 | rajz | kerületi | GR |
| Föld napja Újbudán rajzpályázat | 6. évfolyam | 1 | rajz | kerületi | GR |
| Föld napja Újbudán rajzpályázat | 6. évfolyam | 1 | rajz | kerületi | GR |
| Föld napja Újbudán rajzpályázat | 7. évfolyam | 1 | rajz | kerületi | GR |
| Föld napja Újbudán rajzpályázat | 8. évfolyam | 1 | rajz | kerületi | GR |
| Meseíró pályázat | 7-8. évfolyam | 1 | magyar | kerületi | MIB |
| Országos Honismereti Tanulmányi Verseny | 3.évfolyam | 1 | hon- és népismeret | országos | |
| Országos Honismereti Tanulmányi Verseny | 3.évfolyam | 1 | hon- és népismeret | országos | |
| Országos Honismereti Tanulmányi Verseny | 6. évfolyam | 1 | hon- és népismeret | országos | TWM |
| Országos Honismereti Tanulmányi Verseny | 7. évfolyam | 1 | hon- és népismeret | országos | TWM |
| Országos Honismereti Tanulmányi Verseny | 8. évfolyam | 1 | hon- és népismeret | országos | TWM |
| Országos Bibliai Témájú Rajz- és Festménykészítő Verseny | 9-11 évesek | 1 | rajz | országos | |
| Egyházmegyei angol nyelvi versmondó verseny | 6. évfolyam | 2 | angol | egyházmegyei | BFZS |
| Egyházmegyei német nyelvi versmondó verseny | 7. évfolyam | 2 | német | egyházmegyei | TST |
| Bolyai Anyanyelvi csapatverseny | 7. évfolyam | 2 | magyar | kerületi | MIB |
| Kaán Károly Országos Természet- és környezetismereti verseny | 6.évfolyam | 2 | természettudomány | kerületi | LHA |
| Teleki Pál Kárpát-medencei földrajz- földtan verseny | 8.évfolyam | 2 | földrajz | kerületi | FD |
| Fekete István kerületi Szépolvasó verseny | 2 | Magyar nyelv és irodalom | kerületi | SNA | |
| Kerületi Komplex Anyanyelvi verseny | 4.évfolyam | 2 | magyar | kerületi | FDGJ |
| Újbuda Föld napja 2025 -TÉGY AZ ÉTELPAZARLÁS ELLEN! | 3-4. évfolyam | 2 | környezetismeret | kerületi | LL |
| Újbuda Föld napja 2025 -VAGY MEGMENTJÜK… VAGY KIHALNAK | 4. évfolyam | 2 | környezetismeret | kerületi | LL |
| Föld Napja Pályázat | 6. évfolyam | 2 | természettudomány | kerületi | LHA |
| Kerületi alsós szövegértés verseny | 4. évfolyam | 2 | magyar | kerületi | TA |
| Kerületi rajzverseny | 5. évfolyam | 2 | rajz | kerületi | GR |
| Kerületi rajzverseny | 8. évfolyam | 2 | rajz | kerületi | GR |
| Föld napja Újbudán rajzpályázat | 7. évfolyam | 2 | rajz | kerületi | GR |
| Föld napja Újbudán rajzpályázat | 7. évfolyam | 2 | rajz | kerületi | GR |
| Föld napja Újbudán rajzpályázat | 8. évfolyam | 2 | rajz | kerületi | GR |
| Kerületi rajzverseny | 5. évfolyam | 2 | rajz | kerületi | GR |
| Kerületi olvasás-szövegértés verseny | 4.évfolyam | 2 | magyar | kerületi | FDGJ |
| Kerületi olvasás-szövegértés verseny | 4.évfolyam | 2 | magyar | kerületi | FJ |
| Kerületi olvasás-szövegértés verseny | 4.évfolyam | 2 | magyar | kerületi | TA |
| Kerületi angol nyelvű vers- és prózamondó verseny | 3-4. évfolyam, vers | 2 | angol | kerületi | BIDZS |
| Kerületi angol nyelvű vers- és prózamondó verseny | 3-4. évfolyam, próza | 2 | angol | kerületi | BFZS |
| Kerületi angol nyelvű vers- és prózamondó verseny | 7-8. évfolyam, vers | 2 | angol | kerületi | CSA |
| Kerületi német nyelvű vers- és prózamondó verseny | 3-4. évfolyam, vers | 2 | német | kerületi | PFO |
| Országos Kossuth - Széchenyi szónoklatverseny | általános iskolák 7-8. osztályosai | 2 | magyar | országos | MIB |
| Egyházmegyei matematikaverseny | 5.évfolyam | 3 | matematika | egyházmegyei | VBM |
| Egyházmegyei matematikaverseny | 6.évfolyam | 3 | matematika | egyházmegyei | PZ |
| Egyházmegyei idegen nyelvi csapatverseny | 5-6. évfolyam | 3 | angol | egyházmegyei | BFZS |
| Egyházmegyei idegen nyelvi csapatverseny | 5-6. évfolyam | 3 | német | egyházmegyei | TST |
| Állatok Világnapja Kerületi pályázat | 6. évfolyam | 3 | természettudomány | kerületi | LHA |
| Kerületi közlekedési verseny elméleti forduló | felső tagozat | 3 | technika és tervezés | kerületi | LHA |
| Újbuda Föld napja 2025 -VAGY MEGMENTJÜK… VAGY KIHALNAK! | 3-4. évfolyam | 3 | környezetismeret | kerületi | LL |
| Kerületi Történelem Szaktárgyi Verseny | 8. évfolyam | 3 | történelem | kerületi | TWM |
| Kerületi rajzverseny | 7. évfolyam | 3 | rajz | kerületi | GR |
| Kerületi rajzverseny | 7. évfolyam | 3 | rajz | kerületi | GR |
| Föld napja Újbudán rajzpályázat | 6. évfolyam | 3 | rajz | kerületi | GR |
| Föld napja Újbudán rajzpályázat | 7. évfolyam | 3 | rajz | kerületi | GR |
| Föld napja Újbudán rajzpályázat | 8. évfolyam | 3 | rajz | kerületi | GR |
| Föld napja Újbudán rajzpályázat | 8. évfolyam | 3 | rajz | kerületi | GR |
| Kerületi német nyelvű vers- és prózamondó verseny | 3-4. évfolyam, vers | 3 | német | kerületi | TST |
| Kerületi német nyelvű vers- és prózamondó verseny | 6-7. évfolyam, vers | 3 | német | kerületi | TST |
| Egyházmegyei matematikaverseny | 7.évfolyam | 4 | matematika | egyházmegyei | VBM |
| Kerületi Matematika verseny | 4.évfolyam | 4 | matematika | kerületi | GZ |
| Teleki Pál Kárpát-medencei földrajz- földtan verseny | 8.évfolyam | 4 | földrajz | kerületi | FD |
| Kerületi anyanyelvi komplex verseny | 3. évfolyam | 4 | magyar nyelv és irodalom | kerületi | SIMI |
| Fővárosi komplex anyanyelvi verseny kerületi forduló | 4. évfolyam | 4 | magyar | kerületi | TA |
| Kerületi történelemveseny | 5. évfolyam | 4 | történelem | kerületi | MAA |
| Kerületi olvasás-szövegértés verseny | 4.évfolyam | 4 | magyar | kerületi | FDGJ |
| Kerületi olvasás-szövegértés verseny | 4.évfolyam | 4 | magyar | kerületi | TA |
| Kerületi angol szaktárgyi verseny | 7. évfolyam | 4 | angol | kerületi | CSA |
| Kaán Károly Országos Természet- és környezetismereti verseny | 6.évfolyam | 5 | természettudomány | kerületi | FD |
| Kerületi anyanyelvi komplex verseny | 3. évfolyam | 5 | kerületi | VEM | |
| Kerületi Komplex Anyanyelvi verseny | 4.évfolyam | 5 | magyar | kerületi | |
| Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny | 3.évfolyam | 5 | magyar | kerületi | |
| Kerületi Történelem Szaktárgyi Verseny | 6. évfolyam | 5 | történelem | kerületi | TWM |
| Kerületi Történelem Szaktárgyi Verseny | 7. évfolyam | 5 | történelem | kerületi | TWM |
| Kerületi alsós szövegértés verseny | 4. évfolyam | 5 | magyar | kerületi | TA |
| Kerületi olvasás-szövegértés verseny | 4.évfolyam | 5 | magyar | kerületi | FDGJ |
| Kerületi olvasás-szövegértés verseny | 4.évfolyam | 5 | magyar | kerületi | FDGJ |
| Kerületi olvasás-szövegértés verseny | 4.évfolyam | 5 | magyar | kerületi | TA |
| Kerületi német szaktárgyi verseny | 7. évfolyam | 5 | német | kerületi | TST |
| Katolikus Iskolák Dugonics András Matematikaversenye | 7.évfolyam | 5 | matematika | országos | VBM |
| Kerületi Komplex Anyanyelvi verseny | 4.évfolyam | 6 | magyar | kerületi | |
| Kerületi történelemveseny | 5. évfolyam | 6 | történelem | kerületi | MAA |
| Kerületi olvasás szövegértés verseny | 3. évfolyam | 6 | magyar irodalom | kerületi | SIMI |
| Herman Ottó Kárpát-medencei biológia verseny | 7.évfolyam | 7 | biológia | kerületi | FD |
| Kerületi matematikaverseny | 6.évfolyam | 7 | matematika | kerületi | PZ |
| Kerületi Komplex Anyanyelvi verseny | 4.évfolyam | 7 | magyar | kerületi | FDGJ |
| Kerületi szakverseny | 5. évfolyam | 7 | történelem | kerületi | MAA |
| Kerületi olvasás-szövegértés verseny | 4.évfolyam | 7 | magyar | kerületi | FDGJ |
| Hevesy György Kárpát-medencei Kémiaverseny | 7. évfolyam | 8 | kémia | budapesti | KMJ |
| Öveges József Kárpát-medencei Fizikaverseny | 8.évfolyam | 8 | fizika | kerületi | VBM |
| Fővárosi komplex anyanyelvi verseny kerületi forduló | 4. évfolyam | 8 | magyar | kerületi | TA |
| Kerületi alsós szövegértés verseny | 4. évfolyam | 8 | magyar | kerületi | TA |
| Kerületi olvasás-szövegértés verseny | 4.évfolyam | 8 | magyar | kerületi | FDGJ |
| Kerületi olvasás-szövegértés verseny | 4.évfolyam | 8 | magyar | kerületi | TA |
| Országos Történelem Verseny | 7-8. évfolyam | 9 | történelem | budapesti | TWM |
| Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny | 3. évf. | 9 | magyar | budapesti | VEM |
| Bolyai Anyanyelvi verseny | 3. évfolyam | 9 | magyar nyelv és irodalom | budapesti | VM |
| Kerületi alsós szövegértés verseny | 4. évfolyam | 9 | magyar | kerületi | TA |
| Kerületi olvasás-szövegértés verseny | 3. évfolyam | 9 | magyar irodalom | kerületi | SIMI |
| Kerületi olvasás-szövegértés verseny | 3. évfolyam | 9 | magyar irodalom | kerületi | SIMI |
| Kerületi olvasás-szövegértés verseny | 3. évfolyam | 9 | magyar irodalom | kerületi | SIMI |
| Bolyai Anyanyelvi csapatverseny | 8. évfolyam | 10 | magyar | kerületi | MIB |
| Herman Ottó Kárpát-medencei biológia verseny | 8.évfolyam | 10 | biológia | kerületi | FD |
| Kerületi anyanyelvi komplex verseny | 3. évfolyam | 10 | magyar nyelv és irodalom | kerületi | SIMI |
| Hevesy György Kárpát-medencei Kémiaverseny | 7. évfolyam | 10 | kémia | országos | KMJ |
| Bolyai matematika csapatverseny | 7.évfolyam | 11 | matematika | kerületi | VBM |
| Öveges József Kárpát-medencei Fizikaverseny | 8.évfolyam | 11 | fizika | kerületi | VBM |
| Öveges József Kárpát-medencei Fizikaverseny | 8.évfolyam | 11 | fizika | kerületi | VBM |
| Herman Ottó Kárpát-medencei biológia verseny | 7. évfolyam | 11 | biológia | kerületi | FD |
| Kerületi matematikaverseny | 5.évfolyam | 12 | matematika | kerületi | VBM |
| Diák | Iskola | Tanév | Magatartás | Szorgalom | Magyar irodalom | Magyar nyelv | Angol | Német | Francia | Spanyol | Olasz | Egyéb idegen nyelv | Matematika | Történelem | Kémia | Fizika | Biológia | Fölrajz | Ének-zene | Vizuális kultúra | Technika | Digitális kultúra | Testnevelés | Hittan |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Esztergomi Ferences | 24/25. | 5 | 3 | 3 | 4 | 3 | 2 | 3 | 3 | 2 | 2 | 4 | 4 | 5 | 4 | 4 | 5 | 4 | |||||
| 2 | Esztergomi Ferences | 24/25. | 4 | 3 | 3 | 4 | 3 | 3 | 4 | 3 | 3 | 4 | 3 | 5 | 5 | 2 | 5 | 5 | 4 | |||||
| 3 | Esztergomi Ferences | 24/25. | 4 | 3 | 4 | 5 | 4 | 3 | 2 | 5 | 2 | 2 | 4 | 4 | 5 | 4 | 3 | 5 | 5 | |||||
| 4 | Szent II. János Pál | 24/25. | 4 | 5 | 5 | 4 | 4 | 4 | 5 | 5 | 5 | 5 | 5 | |||||||||||
| 5 | Szent II. János Pál | 24/25. | 5 | 5 | 5 | 5 | 5 | 4 | 4 | 4 | 4 | 3 | 4 | 4 | 5 | 5 | 4 | 5 | 5 | |||||
| 6 | Szent II. János Pál | 24/25. | 3 | 3 | 4 | 4 | 3 | 4 | 4 | 4 | 3 | 3 | 3 | 4 | 5 | 5 | 5 | 5 | 5 | |||||
| 7 | Szent II. János Pál | 24/25. | 3 | 4 | 4 | 4 | 3 | 4 | 3 | 4 | 3 | 3 | 4 | 4 | 4 | 5 | 4 | |||||||
| 8 | Szent II. János Pál | 24/25. | 4 | 4 | 5 | 4 | 4 | 4 | 3 | 4 | 4 | 3 | 4 | 4 | 3 | 5 | 3 | |||||||
| 9 | Szent II. János Pál | 24/25. | 3 | 3 | 5 | 4 | 3 | 3 | 3 | 4 | 3 | 2 | 4 | 2 | 3 | 5 | 4 | |||||||
| 10 | Szent II. János Pál | 24/25. | 5 | 5 | 5 | 4 | 5 | 4 | 5 | 5 | 5 | 5 | 5 | |||||||||||
| 11 | Szent II. János Pál | 24/25. | 5 | 5 | 5 | 4 | 4 | 4 | 5 | 5 | 5 | 5 | 5 | |||||||||||
| 12 | Szent II. János Pál | 24/25. | 5 | 5 | 4 | 4 | 5 | 4 | 5 | 3 | 3 | 4 | 4 | 5 | 4 | 5 | 5 | 5 | ||||||
| 13 | Szent II. János Pál | 24/25. | 4 | 3 | 5 | 4 | 4 | 4 | 5 | 4 | 4 | 4 | 4 | 4 | 3 | 5 | 4 | |||||||
| 14 | Szent II. János Pál | 24/25. | 3 | 3 | 5 | 4 | 4 | 4 | 3 | 4 | 4 | 3 | 4 | 3 | 3 | 5 | 4 | |||||||
| 15 | Szent II. János Pál | 24/25. | 5 | 3 | 5 | 4 | 4 | 5 | 2 | 4 | 3 | 2 | 2 | 5 | 5 | 5 | ||||||||
| 16 | Kempelen Farkas Gimn | 20/21. | 5 | 5 | 5 | 5 | 5 | 5 | 5 | 5 | 5 | 5 | 5 | 5 | 5 | |||||||||
| 17 | Kempelen Farkas Gimn | 20/21. | 5 | 5 | 5 | 5 | 5 | 5 | 5 | 5 | 5 | 5 | 5 | 5 | 5 | 5 | ||||||||
| 18 | Kempelen Farkas Gimn | 20/21. | 5 | 5 | 5 | 5 | 5 | 5 | 5 | 4 | 5 | 5 | 5 | 5 | 5 | |||||||||
| 19 | Szent II. János Pál | 20/21. | 4 | 3 | 3 | 3 | 4 | 4 | 3 | 4 | 4 | 3 | 3 | 5 | 5 | 5 | 2 | |||||||
| 20 | Szent II. János Pál | 20/21. | 4 | 4 | 5 | 4 | 4 | 5 | 4 | 3 | 4 | 5 | 5 | 4 | ||||||||||
| 21 | Toldy Ferenc Gimnázi | 20/21. | 5 | 5 | 5 | 5 | 5 | 5 | 5 | 5 | 5 | 5 | 5 | 5 | 5 | 5 | 5 |